„Szeretném leszögezni, hogy ez a kis eszmefuttatás, amit most közreadok, szigorúan a személyes véleményem, mely a személyes tapasztalataimon alapul, tudományos alátámasztása nincs, mindenki csak annyit hasznosítson belőle, amennyit el tud fogadni. Gondolatok, amelyek foglalkoztatnak, és azt szeretném, ha a szakma is gondolkozna rajta. Ha egy-két dolog elsőre meglepőnek is tűnik, azt remélem, hogy legalább egy végig gondolást megér. A mai forgalomszabályozási gyakorlat tele van vitákkal, nincs a szakmának olyan fóruma, ahol közös bölcsesség alapján a legjobb megoldások születnének meg, és válnának mintául. A közel 20 éve hazánkban is megjelenő Közúti Biztonsági Audit sem tud a helyzeten javítani. A szabályozás hibái, valamint a jog hatalma a józan ész fölött, szokatlan és szükségtelen megoldásokat produkál. E megoldások elterjedésének nincs olyan kontrollja és fékje, amely meg tudná akadályozni, hogy az egyes vármegyékben ellentétes felfogású döntéshozók alakítsák az országútjain a forgalmi rendet. Eddigi szakmai pályafutásom során szakmai grémium elé került kérdésekben gyakran volt az az érzésem, hogy az aktuális helyzet megítélése a forgalomszabályozási elképzelés értékelése nem más, mint hitvita. Ez még önmagában nem lenne baj, ha kialakulna konszenzus és az „jógyakorlat” -ként közzétehető lenne. Ma ennek kevés esélyét látom. Írásom célja a szemléletformálás. Gondolkodásmódomnak meghatározó alaptézise az, hogy nincs olyan közlekedő ember, amelyik azért megy ki az utakra, hogy meghaljon. Ha észlelésből látásból, felfogásból tapasztalja azt, hogy „ebbe bizony bele is halhatok” azt számára külön jelzésekkel nem kell közvetíteni.”
Nagy Zoltán
vármegyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezető