A szakma nagyjai

Nekrológ – Dr. Katona András (1938-2026)

Feltöltés dátuma:

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Dr. Katona András, a magyar közlekedési szakma és sportélet kivételes alakja, a Közlekedéstudományi Egyesület egykori főtitkára, a Közlekedéstudományi Szemle főszerkesztője, 88 éves korában elhunyt. Dr. Katona András rendkívüli életútja ritka módon kapcsolta össze a világszintű sportteljesítményt, a közlekedés szakmai-igazgatási csúcsfeladatait és a szakmai-civil közösségépítést. Az 1960-as római olimpián bronzérmes vízilabdázóként, kétszeres […]

A szakma nagyjai

Dr. Lányi Péter Pál szakmai életútja és munkásságának méltatás

Feltöltés dátuma:

Dr. Lányi Péter Pál (1948-2026) „Ha válaszolnod kell, ne kutass szavak után, míg a másik beszél, mert először is a figyelmedre van szüksége, s csak azután a szavaidra.” /Michel Quoist/ Dr. Lányi Péter Pál 1948. június 24-én született Budapesten és 77 évesen 2026. január 1-én fejezte be földi útját. 1966-ban érettségizett a József Attila gimnáziumban […]

A szakma nagyjai

Dr. Parádi Ferenc

Feltöltés dátuma:

Dr. Parádi Ferenc 1949-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett diplomát 1972-ben, ezt követően első munkáltatója a Budapesti Műszaki Egyetem volt, ahol megkezdte oktatói és tudományos tevékenységét. Tanársegédként indult, és a Közlekedési Automatizálási Tanszék docenseként ment nyugdíjba. Az oktatáson kívül rendkívül sok műszaki, tudományos munkája jelent meg a szakmai lapokban. 1991-ben a Drezdai […]

A szakma nagyjai

Csány László

Feltöltés dátuma:

Jelen monográfiát a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata jelentette meg abból az alkalomból, hogy Csány László díjat alapított a közlekedési szakterületen végzett kiemelkedő mérnöki tevékenyésg elismerésére. A kiadvány elektronikus formában is megtekinthető: