Jegyzőkönyvek

A Vasúti Szakosztály elnökségi ülésének jegyzőkönyve – 2014. 11. 19.

JEGYZŐKÖNYV,

amely a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozat Vasúti Szakosztályának elnökségi üléséről készült.
Az ülés helye: MÁV Műszaki Tervezés hivatalos helyisége.
Az ülés ideje: 2014. november 19.

Megjelentek:

  • Sullay János elnök
  • Rege Béla elnökhelyettes
  • Kuna Ferenc elnökségi tag
  • Halmos Benedek küldött

A jelenlévők a következő napirendet fogadták el:

  1. Az elmúlt időszak eseményei
  2. Küldöttgyűlés előkészítése
  3. Egyéb kérdések

Az egyes napirendi pontok megtárgyalása során a következőket fogadtuk el:
Ad 1.
A Közlekedési Tagozat 2014. november 12-i elnökségi üléséről Bokory Gábortól várunk beszámolót, mivel külföldi útja miatt Sullay János nem vett részt az ülésen. A továbbiakban Sullay János a következőkről tájékoztatta a jelenlévőket:

  • Vasúti szakterületen továbbképzés volt, amelynek részvételi díja 15 000 forint/fő. Ennek keretében dr. Zsákai Tibor és Gál István tartottak előadást.
  • Egyéb szakterületen is történt továbbképzés, amelyen Gál István és Mangel János tartottak előadást.
  • A vasúti szakterületen a jogosultságok megadását illetően problémák vannak. Jelenleg három kérelem van elbírálás alatt.
  • A GSMR tervdokumentációját az MMK-val tervezik felülvizsgáltatni a tervezői jogosultság miatt.

Ad 2.
A küldöttgyűlésre a következő témákat javasoljuk:

  • Tervezői jogosultságok kérdése
  • Vasúti szakmai előadások témái

Ad 3.
Rege Béla bejelentette, hogy a Magyar Mérnöki Kamara elnöksége által ülés nélkül megtartott elektronikus szavazás ügyében írásbeli bejelentést tett Barsiné Pataky Etelka elnök asszonynál, mert véleménye szerint a szavazás során megsértették az MMK alapszabályát. Rege Béla az ügy további fejleményeiről a következő elnökségi ülésen számol be.

A következő elnökségi ülést 2014. december 17-én (szerda) 10.00 órai kezdettel a MÁV Műszaki Tervezésnél tartjuk meg.
A jegyzőkönyvet összeállította: Rege Béla
A jegyzőkönyvet kapják:
Az elnökség tagjai
Halmos Benedek küldött
Suteu Edith küldött

Szíves tudomásul: Lakits György, a Közlekedési Tagozat elnöke, titkársága útján