Jegyzőkönyvek

A Vasúti Szakosztály elnökségi ülésének jegyzőkönyve – 2014. 10. 22.

JEGYZŐKÖNYV,

amely a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozat Vasúti Szakosztályának elnökségi üléséről készült.
Az ülés helye: MÁV Műszaki Tervezés hivatalos helyisége.
Az ülés ideje: 2014. október 22.

Megjelentek:

  • Sullay János elnök
  • Rege Béla elnökhelyettes
  • Bokory Gábor elnökségi tag
  • Csoma András elnökségi tag
  • Kuna Ferenc elnökségi tag

A jelenlévők a következő napirendet fogadták el:

  1. Az elmúlt időszak eseményei
  2. Egyéb kérdések

Az egyes napirendi pontok megtárgyalása során a következőket fogadtuk el:
Ad 1.
A Közlekedési Tagozat elnökségi üléséről Sullay János tartott tájékoztatót:

  • Megkezdődött az „Útügyi napok” konferencia szervezése, amely a vasutas kollégákat általában nem érinti.
  • Az oktatások kötelező részeit szervezik, az akkreditálást a Kamara végzi. Vasúti szempontból a korábban megtartott oktatást november 6-án megismétlik, az előadók dr. Zsákai Tibor, Gál István és Horváth Róbert lesznek.
  • Külső cégek keresik a szponzorálás lehetőségét, amely számukra bemutatkozást jelent. A szponzorálás célszerű összege legfeljebb 50 ezer forint.
  • Vasúti szakterületen a megyei kamarák kevés érdeklődést mutatnak.
  • A Kamara állásfoglalása a díjak ügyében a tagság körében felháborodást keltett.
  • A 2014. évben 54 tervzsűrit tartottak meg. A zsűrizésre előkészítetlen anyagokat küldtek meg.
  • A NIF vezetése megváltozott.
  • A kamarai összekötő részt vesz a Közlekedési Tagozat ülésein.
  • Vasúti szakterületen a tervezési jogosultságok felülvizsgálata ügyében nincs előrelépés, a KKKM-ben áll az ügy.

Ad 2.
Rege Béla javasolta, hogy 2015. január végén vagy február elején a Vasúti Szakosztály tartson küldöttgyűlést. A felmerült problémákkal (oktatás, továbbképzés, jogosultságok) kapcsolatban célszerű megismerni a tagság véleményét. A Vasúti Szakosztály elnökségének következő ülésén az elnökségi tagok véleménye alapján összeállítjuk a küldöttgyűlésre javasolt témákat az előadók megnevezésével együtt. Bokory Gábor bejelentette, hogy a vasúti pályatervezési szakmérnöki képzés a BME keretében befejeződött, jelenleg a diplomatervek készítése folyik. Ezzel kapcsolatban a Szerémi úti villamospálya építésénél munkahely-látogatáson vett részt. A kivitelező javasolta, hogy a „zöld villamosvágány” létesítésének tapasztalatait az érdekeltek részvételével egynapos konferencián tárgyalják meg. Az elnökség a javaslatot megtárgyalta és elfogadta, a konferenciát a tervező FÖMTERV-nél javasolta megszervezni. Felelős: Bokory Gábor.
A következő elnökségi ülést 2014. november 19-én (szerda) 10.00 órai kezdettel a MÁV Műszaki Tervezésnél tartjuk meg.
A jegyzőkönyvet összeállította: Rege Béla
A jegyzőkönyvet kapják:
Az elnökség tagjai
Halmos Benedek küldött
Suteu Edith küldött

Szíves tudomásul: Lakits György, a Közlekedési Tagozat elnöke, titkársága útján