Beküldési határidő: 2025. szeptember 4.
Tisztelt Kollégák!
Az Építési és Közlekedési Miniszter 14/2023. (VIII. 24.) ÉKM rendeletével megalapította a mérnökök méltó szakmai elismerését kifejező id. Rubik Ernő-díjat. A jogszabály szerint:
„3. § (1) Elismerés adományozását – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – az adományozási alkalmat legalább 60 nappal megelőzően, a jelölt életútjának, tevékenységének rövid ismertetését és az adományozásra vonatkozó indokolást tartalmazó előterjesztéssel szakmai szervezet, szakmai köztestület, – építészeti díjak esetében – építészképzést folytató egyetem, továbbá az Építési és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) politikai vagy szakmai felsővezetője kezdeményezheti a miniszternél.
(2) Elismerés adományozása saját részre vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozó számára – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – nem kezdeményezhető.
(3) A határidő után beérkezett kezdeményezést a soron következő adományozási alkalomnál lehet figyelembe venni.
- § (1) Az elismerések adományozására vonatkozó kezdeményezés megtételéhez és az elismerés elfogadásához szükséges dokumentumokat a minisztérium honlapján közzé kell tenni.
(2) Nem adományozható elismerés annak,
- a) akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek, és az elismerésre történő felterjesztéskor még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól,
- b) aki az elismerésre történő felterjesztéskor fegyelmi büntetés vagy jogerős büntető ítélet hatálya alatt áll, vagy
- c) aki ellen fegyelmi eljárás vagy büntetőeljárás van folyamatban.
(3) Az elismerésre jelölt személy az elismerési kezdeményezés miniszteri döntésre való felterjesztését megelőzően tett, személyes adatai kezeléséhez hozzájáruló, a (2) bekezdés szerinti kizáró körülményekkel kapcsolatos és az elismerés elfogadásáról szóló nyilatkozata hiányában elismerésben nem részesíthető.
8/A. Id. Rubik Ernő-díj
13/A § (9) A díj adományozására vonatkozó javaslattétel lehetőségét és határidejét tartalmazó felhívást minden évben legalább a szakmai szervezetek és intézmények körében közzé kell tenni a díj átadásának napját 135 nappal megelőzően. A javaslatok megtételére a díj átadásának napját megelőző 120. és 75. nap között van lehetőség.”
Az újonnan alakult elnökség alapvető célja, hogy a döntéseit, javaslatait a transzparencia mentén hozza meg. Mindezek miatt kérjük tagjainkat, hogy javaslataikat indoklással és az életút ismertetésével 2025. szeptember 4-ig küldjék meg a titkarsag@mmk.hu e-mail címre.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a díjra csak az építési és közlekedési miniszter feladatkörébe tartozó területeken tevékenykedő kollégák jelölhetők, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége fenntartja a jogot, hogy a miniszter felé csak kamarai tagot terjeszt fel.