Díjak, kitüntetések

Felhívás a Csány László díj kitüntetés javaslatára

A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata az 1849. évi független magyar kormány közlekedési minisztere és a szabadságharc önkéntes mártírja tiszteletére és emlékére

Csány László díj

kitüntetést alapított. E kitüntetést a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata azoknak a mérnököknek adja, akik Csány László igényes erkölcsi, etikai normáinak megfelelő szellemben élnek és dolgoznak, valamint

• kiemelkedő alkotó tevékenységet fejtettek ki a közlekedésépítés szakterületén, tervezőként vagy építőként,

• akik alkotói tevékenységükön túl a közlekedés területén működő mérnökök képzésével, társadalmi, lletve tudományos tevékenységükkel a mérnökök alkotó működését jelentősen elősegítették, a magyar mérnökök nemzetközi elismertségét növelték.

A kitüntetést megtestesítő kisplasztikára – az alkotó szobrászművész által szignózva – Csány László domborított portréja, valamint, „Csány László díj” és „Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata” felirat, a kitüntetett neve, és az adományozás éve kerül.

A kitüntetett személyre javaslatot tehet a Közlekedési Tagozat elnöksége, bármely szakosztálya, területi szakcsoportja, vagy a Tagozat legalább öt tagja együttesen.

A javaslatot a felterjesztőknek megfelelő indoklással, eredeti aláírással ellátott nyomtatott dokumentumként, valamint elektronikus levélként pdf formátumban 2026. március 27-ig a Kuratórium Elnökének: Kiss Károly (FŐMTERV, 1024 Budapest, Lövőház utca 37.) postai vagy a kiss.karoly@fomterv.hu elektronikus levelezési címére („Csány László díj javaslat” tárgy megjelöléssel) kell eljuttatni.

A díj odaítélésére tett javaslatnak tartalmaznia kell:

a javasolt személy adatait (név, kamarai azonosító),

szakmai tevékenységét méltató életrajzot,

a kitüntetésre okot adó körülmény vagy alkotás leírását,

a javaslat indoklását,

az ajánló személyek adatait (név, kamarai azonosító).

A Csány László díj Kuratóriuma a kitüntetésre beérkezett javaslatokat a csatolt dokumentumok alapján értékeli, ezért célszerű a díjazásra ajánlott személy érdemeinek minél teljesebb bemutatása. A Kuratórium titkos szavazással dönt a kitüntetés(ek) odaítéléséről.

Rendkívüli indokolt esetben, a díjazottak közül, évente legfeljebb egy fő részére adományozható a posztumusz díj. Nem kaphatnak Csány László díjat a Kuratórium tagjai, mandátumuk lejártáig.

A Csány László díjak 2026. május 8-án, a Tagozat Küldöttgyűlésén kerülnek átadásra.

A hatályos Csány László díj Szabályzata és az eddig díjazottak névsora, valamint az ajánlás összeállításához hasznos segédlet a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedés Tagozat honlapján az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

https://mernokvagyok.hu/kozlekedesi/category/tagozat/dijak-kituntetesek

Csány László díj Kuratóriuma

Felhívás letöltése

Segédlet a MMK Közlekedési Tagozata által adományozható Csány László díjra történő előterjesztés elkészítéséhez