Képzés teljesítését igazoló vizsga

TÁJÉKOZTATÓ
a felülvizsgálóknak szervezett kötelező képzést záró vizsgáról

Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény (Ehat.) 43/B. §. értelmében az energetikai felülvizsgálók továbbképzési és vizsgáztatási feladatait a Magyar Mérnöki Kamara látja el. Figyelemmel a törvényi kötelezettségünkre az energetikai felülvizsgáló által teljesítendő képzési, továbbképzési és vizsgakötelezettségek tartalmáról és eljárásrendjéről szabályzatot készítettünk, amely elérhető az alábbi linken.

A Kamara szabályzatában foglaltak értelmében a képzés teljesítését vizsga igazolja. A vizsgát megelőzően a vizsgázók felkészítő képzésen vesznek részt.

A vizsga célja annak bizonyítása, hogy a vizsgázó:

  • a felkészülés során megszerezte és ismeri az energetikai felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai alapismereteket, alkalmazásukban kellő gyakorlatot szerzett;
  • ismeri az energiahatékonyság növelő intézkedéseket, a vizsgált területre meg tudja határozni azok várható eredményét, műszaki-, gazdasági- és környezetvédelmi kritériumok alapján rangsorolni tudja azokat;
  • képes a 666/2020. (XII.28.) Korm. rendeletben (KRendelet) és a 19/2021. (IV.14.) ITM rendeletben (ITM) előírt minimum követelményeknek megfelelően energetikai felülvizsgálatot önállóan, vagy a szakértőkkel együttműködve készíteni;
  • képes a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő energetikai felülvizsgálói feladatok ellátására.

A vizsga tartalma

Az Ehat. VIII/A fejezete, a KRendelet, valamint az ITM rendelet határozza meg az energetikai felülvizsgálatra vonatkozó legfontosabb szabályokat, köztük az energetikai felülvizsgálati jelentés minimális tartalmi követelményeit.

A vizsga részletes tematikáját a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.

Hogyan zajlik a vizsga?

A vizsgáztatás a Kamara által a XI. KERÜLET Szerémi út 4. szám alatt üzemeltetett vizsgatermében, a vizsgázók rendelkezésére bocsátott számítógépeken történik.

A vizsgázók a vizsga alkalmával a számítógép által generált vizsgalapot kapnak.

A feladatok egy része tesztjellegű, vagyis több lehetséges válasz közül kell a helyeset kiválasztani; továbbá egyszerű számításokból áll. A vizsgázó a helyes választ jelöli meg a vizsgalapon.

A vizsga 50 kérdésből áll, minden helyes válasz egy pontot ér. A vizsga részeit képező modulok egyenkét 10, 20, 20 kérdést tartalmaznak.

A vizsga időtartama 120 perc.

A vizsgázónak a sikeres vizsgához:

  • az összes vizsgakérdés legalább 70%-ára, valamint
  • vizsgarészenként a vizsgakérdések legalább 45%-ára helyesen kell válaszolnia.

A vizsga teljesítése alól felmentés nem adható. A vizsga során mobiltelefon és saját számítógép kivételével minden nyomtatott segédeszköz használható (segédletek, jegyzetek, könyvek). A vizsgafeladatok kidolgozásához a vizsgázó segítséget nem kaphat. Ellenkező esetben a vizsgázó kizárható a vizsgából.

A vizsgahelyiségbe történő belépéskor vizsgázó köteles a vizsgatevékenység megkezdése előtt személyazonosságát igazolni, e nélkül a vizsgát nem kezdheti meg.

A vizsga alapját képező részletes tematikát a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.

A sikeres vizsgáról tanúsítványt állítunk ki.

A vizsgák tervezett időpontja 2024. évben

Az energetikai felülvizsgálói vizsgát jelentkező esetén legalább negyedévente egy alkalommal meg kell tartani a Szabályzat értelmében. Igény alapján ennél több alkalommal is tartható vizsga.

A Kamara 2024. évben az alábbi időpontokban tervez vizsgát:

IdőpontokJelentkezési határidő
2024. március 1. 10:00február 22.
2024. március 8. 10:00március 1.
2024. június 14. 10:00június 7.
2024. június 21. 10:00június 14.
2024. szeptember 13. 10:00szeptember 6.
2024. szeptember 20. 10:00szeptember 13.
2024. november 15. 10:00november 8.
2024. november 25. 10:00november 18.
2024. november 29. 10:00 (pótidőpont)november 22.

A vizsga alap esetben személyes megjelenést kíván, online megtartásáról a veszélyhelyzeti korlátozásoktól függően születik döntés.

A regisztráció a jelentkezések sorrendjében történik. Szükség szerint meghirdetünk új időpontokat is.

Jelentkezés a vizsgára

A vizsgára jelentkezni a Kamara által szervezett képzésre történő jelentkezéssel egy időben lehetséges. A jelentkezés a képzésen való részvételt követően válik véglegessé.

Jelentkezni a Kamara honlapján elérhető regisztrációs felületen keresztül online, vagy a letölthető jelentkezési lappal személyesen, illetve postai úton lehet.

A jelentkezőt nyilvántartásba vesszük és ellenőrizzük a képzés teljesítését. Amennyiben azt nem teljesítette, a Kamara törli a jelentkezését és erről értesítést küldünk.

A jelentkezés határideje a meghirdetett vizsgát megelőző 7. nap.

A vizsga díja, és befizetésének módja

Az energetikai felülvizsgálói képzés és vizsga együttes díja: bruttó 63 500 Ft (képzés 40 000 Ft + ÁFA, és 12 700 Ft vizsgadíj).

A befizetésre átutalással van lehetőség, az OTP Bank 11784009-21124341 számlaszámunkra (A közlemény rovatban a jelentkező nevét, kamarai azonosítóját kérjük feltüntetni!)

A befizetett összegről a számlát minden esetben a befizető (vevő/költségviselő) nevére állítjuk ki. Ezért amennyiben a képzés és vizsga költségét egy cég átvállalja, a cég kell, hogy a díjat átutalja, és a befizető adataihoz a cég adatait kell írni.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelentkezés elfogadásának és véglegesítésének feltétele a képzés és vizsga díjának befizetése.

A vizsga jelentkezés lemondásának feltételei

A jelentkező köteles értesíteni a Kamarát, amennyiben a vizsgán nem tud részt venni. Az erről szóló értesítést az flr@mmk.hu email címre kérjük megküldeni, a levél tárgyában adja meg: vizsga lemondás, név, kamarai azonosító.

Amennyiben a jelentkező legkésőbb a vizsga napját megelőző második munkanapig nem tesz eleget értesítési kötelezettségének, akkor a befizetett díj összegére nem tarthat igényt, illetve következő időpontban megtartandó vizsgán a díj ismételt befizetése után vehet részt.

Amennyiben kérdése lenne, kérjük forduljon hozzánk e-mailben az flr@mmk.hu címen (a levél tárgyában adja meg: vizsga érdeklődés, név, kamarai szám), vagy keressen minket telefonon ügyfélfogadási időben a +361/455-7080/114 számon.

Telefonos ügyfélfogadás: hétfő, szerda: 9:00-12:00, kedd-csütörtök 13:00-16:00. Személyes ügyintézésre előzetes időpontegyeztetés alapján van lehetőség.