TÁJÉKOZTATÓ
a felülvizsgálóknak szervezett kötelező képzést záró vizsgáról
Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény (Ehat.) 43/B. §. értelmében az energetikai felülvizsgálók továbbképzési és vizsgáztatási feladatait a Magyar Mérnöki Kamara látja el. Figyelemmel a törvényi kötelezettségünkre az energetikai felülvizsgáló által teljesítendő képzési, továbbképzési és vizsgakötelezettségek tartalmáról és eljárásrendjéről szabályzatot készítettünk, amely elérhető az alábbi linken.
A Kamara szabályzatában foglaltak értelmében a képzés teljesítését vizsga igazolja. A vizsgát megelőzően a vizsgázók felkészítő képzésen vesznek részt.
A vizsga célja annak bizonyítása, hogy a vizsgázó:
- a felkészülés során megszerezte és ismeri az energetikai felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai alapismereteket, alkalmazásukban kellő gyakorlatot szerzett;
- ismeri az energiahatékonyság növelő intézkedéseket, a vizsgált területre meg tudja határozni azok várható eredményét, műszaki-, gazdasági- és környezetvédelmi kritériumok alapján rangsorolni tudja azokat;
- képes a 666/2020. (XII.28.) Korm. rendeletben (KRendelet) és a 19/2021. (IV.14.) ITM rendeletben (ITM) előírt minimum követelményeknek megfelelően energetikai felülvizsgálatot önállóan, vagy a szakértőkkel együttműködve készíteni;
- képes a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő energetikai felülvizsgálói feladatok ellátására.
A vizsga tartalma
Az Ehat. VIII/A fejezete, a KRendelet, valamint az ITM rendelet határozza meg az energetikai felülvizsgálatra vonatkozó legfontosabb szabályokat, köztük az energetikai felülvizsgálati jelentés minimális tartalmi követelményeit.
A vizsga részletes tematikáját a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.
Hogyan zajlik a vizsga?
A vizsgáztatás a Kamara által a XI. kerület, Budaörsi út 125/A. szám alatt üzemeltetett vizsgatermében, a vizsgázók rendelkezésére bocsátott számítógépeken történik.
A vizsgázók a vizsga alkalmával a számítógép által generált vizsgalapot kapnak.
A feladatok egy része tesztjellegű, vagyis több lehetséges válasz közül kell a helyeset kiválasztani; továbbá egyszerű számításokból áll. A vizsgázó a helyes választ jelöli meg a vizsgalapon.
A vizsga 50 kérdésből áll, minden helyes válasz egy pontot ér. A vizsga részeit képező modulok egyenkét 10, 20, 20 kérdést tartalmaznak.
A vizsga időtartama 120 perc.
A vizsgázónak a sikeres vizsgához:
- az összes vizsgakérdés legalább 70%-ára, valamint
- vizsgarészenként a vizsgakérdések legalább 45%-ára helyesen kell válaszolnia.
A vizsga teljesítése alól felmentés nem adható. A vizsga során mobiltelefon és saját számítógép kivételével minden nyomtatott segédeszköz használható (segédletek, jegyzetek, könyvek). A vizsgafeladatok kidolgozásához a vizsgázó segítséget nem kaphat. Ellenkező esetben a vizsgázó kizárható a vizsgából.
A vizsgahelyiségbe történő belépéskor vizsgázó köteles a vizsgatevékenység megkezdése előtt személyazonosságát igazolni, e nélkül a vizsgát nem kezdheti meg.
A vizsga alapját képező részletes tematikát a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.
A sikeres vizsgáról tanúsítványt állítunk ki.
A vizsgák tervezett időpontja 2024. évben
Az energetikai felülvizsgálói vizsgát jelentkező esetén legalább negyedévente egy alkalommal meg kell tartani a Szabályzat értelmében. Igény alapján ennél több alkalommal is tartható vizsga.
A Kamara 2024. évben az alábbi időpontokban tervez vizsgát:
Időpontok | Jelentkezési határidő |
2024. március 1. 10:00 | február 22. (lezárult) |
2024. március 8. 10:00 | március 1. (lezárult) |
2024. június 14. 10:00 | június 7. (lezárult) |
2024. június 21. 10:00 | június 14. (lezárult) |
2024. szeptember 13. 10:00 | szeptember 6. (lezárult) |
2024. szeptember 20. 10:00 | szeptember 13. (lezárult) |
2024. november 15. 10:00 | november 8. (lezárult) |
2024. november 25. 10:00 | november 18. (lezárult) |
2024. november 29. 10:00 (pótidőpont) | november 22. |
A vizsga alap esetben személyes megjelenést kíván, online megtartásáról a veszélyhelyzeti korlátozásoktól függően születik döntés.
A regisztráció a jelentkezések sorrendjében történik. Szükség szerint meghirdetünk új időpontokat is.
Jelentkezés a vizsgára
A vizsgára jelentkezni a Kamara által szervezett képzésre történő jelentkezéssel egy időben lehetséges. A jelentkezés a képzésen való részvételt követően válik véglegessé.
Jelentkezni a Kamara honlapján elérhető regisztrációs felületen keresztül online, vagy a letölthető jelentkezési lappal személyesen, illetve postai úton lehet.
A jelentkezőt nyilvántartásba vesszük és ellenőrizzük a képzés teljesítését. Amennyiben azt nem teljesítette, a Kamara törli a jelentkezését és erről értesítést küldünk.
A jelentkezés határideje a meghirdetett vizsgát megelőző 7. nap.
A vizsga díja, és befizetésének módja
Az energetikai felülvizsgálói képzés és vizsga együttes díja: bruttó 63 500 Ft (képzés 40 000 Ft + ÁFA, és 12 700 Ft vizsgadíj).
A befizetésre átutalással van lehetőség, az OTP Bank 11784009-21124341 számlaszámunkra (A közlemény rovatban a jelentkező nevét, kamarai azonosítóját kérjük feltüntetni!)
A befizetett összegről a számlát minden esetben a befizető (vevő/költségviselő) nevére állítjuk ki. Ezért amennyiben a képzés és vizsga költségét egy cég átvállalja, a cég kell, hogy a díjat átutalja, és a befizető adataihoz a cég adatait kell írni.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelentkezés elfogadásának és véglegesítésének feltétele a képzés és vizsga díjának befizetése.
A vizsga jelentkezés lemondásának feltételei
A jelentkező köteles értesíteni a Kamarát, amennyiben a vizsgán nem tud részt venni. Az erről szóló értesítést az flr@mmk.hu email címre kérjük megküldeni, a levél tárgyában adja meg: vizsga lemondás, név, kamarai azonosító.
Amennyiben a jelentkező legkésőbb a vizsga napját megelőző második munkanapig nem tesz eleget értesítési kötelezettségének, akkor a befizetett díj összegére nem tarthat igényt, illetve következő időpontban megtartandó vizsgán a díj ismételt befizetése után vehet részt.
Amennyiben kérdése lenne, kérjük forduljon hozzánk e-mailben az flr@mmk.hu címen (a levél tárgyában adja meg: vizsga érdeklődés, név, kamarai szám), vagy keressen minket telefonon ügyfélfogadási időben a +361/455-7080/114 számon.
Telefonos ügyfélfogadás: hétfő, szerda: 9:00-12:00, kedd-csütörtök 13:00-16:00. Személyes ügyintézésre előzetes időpontegyeztetés alapján van lehetőség.