Kötelező továbbképzés

TÁJÉKOZTATÓ
a felülvizsgálóknak szervezett kötelező továbbképzésről

Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény 43/B. §. értelmében az energetikai felülvizsgálók továbbképzési és vizsgáztatási feladatait a Magyar Mérnöki Kamara látja el. Figyelemmel a törvényi kötelezettségünkre az energetikai felülvizsgáló által teljesítendő képzési, továbbképzési és vizsgakötelezettségek tartalmáról és eljárásrendjéről szabályzatot készítettünk, amely elérhető az alábbi linken.

A jogszabály értelmében az energetikai felülvizsgálónak részt kell vennie a Kamara szabályzatában meghatározott éves továbbképzésen. A továbbképzési kötelezettség a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnál történt nyilvántartásbavétel évét követően indul. Azaz, akit tárgyévben vesz fel a Hatóság a felülvizsgálók nyilvántartásába, annak a tárgyévet követő évben kell előszőr továbbképzésen részt vennie.

A továbbképzés célja, hogy a jelentkező folyamatosan frissítse az energetikai felülvizsgálati tevékenység ellátásához kapcsolódó ismereteit

  • a továbbképzések az ismeretek bővítésére, különösen az energiahatékonysághoz és a felülvizsgálati tevékenységhez kapcsolódó hazai és európai uniós szabályozás változásának ismeretére, a korábbi ismeretek frissítésére irányulnak;
  • a továbbképzések lehetőséget nyújtanak elvégzett energetikai felülvizsgálatok kapcsán szerzett tapasztalatok hasznosítására.

A továbbképzés tartalma

A továbbképzés kontaktórás oktatás vagy távoktatás keretében valósul meg, melyről a Kamara személyes megjelenésen alapuló vagy online módon megtartott képzésekkel gondoskodik. Amennyiben jogszabály a személyes megjelenéssel történő lebonyolítást nem teszi lehetővé, a továbbképzés kizárólag online módon teljesíthető.

A továbbképzés 1 napos, 7 x 45 perces tanítási órából áll. Indokolt esetben, amennyiben a szakterületet érintő új technológiákkal összefüggő ismeretek elsajátítása azt megköveteli a továbbképzés óraszáma emelkedhet.

A továbbképzés részletes tematikáját a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza.

A továbbképzések tervezett időpontja 2024. évben

Az energetikai felülvizsgálói továbbképzést jelentkező esetén legalább negyedévente egy alkalommal meg kell tartani a Szabályzat értelmében. Igény alapján ennél több alkalommal is tartható képzés.

A Kamara 2024. évben az alábbi időpontokban tervez továbbképzést:

IdőpontokJelentkezési határidő
2024. március 27.március 20. (lezárult)
2024. május 15. május 8. (lezárult)
2024. szeptember 18.szeptember 11. (lezárult)
2024. november 27.november 20. (lezárult)
2024. december 16-20. (kizárólag online)december 18.

A továbbképzést személyes jelenlét mellett tartjuk.

Jelentkezés a továbbképzésre

Jelentkezni a Kamara honlapján elérhető regisztrációs felületen keresztül online, vagy a letölthető jelentkezési lappal személyesen, illetve postai úton lehet.

A jelentkezőt nyilvántartásba vesszük és ellenőrizzük a részvételi díj befizetését. Amennyiben azt nem teljesítette, a Kamara törli a jelentkezését és erről értesítést küldünk.

A jelentkezés határideje a meghirdetett továbbképzést megelőző 5. munkanap.

A továbbképzés díja, és befizetésének módja

Az energetikai felülvizsgálók továbbképzésének díja: 20 000 Ft + ÁFA (bruttó 25 400 Ft).

A befizetésre átutalással van lehetőség, az OTP Bank 11784009-21124341 számlaszámunkra (A közlemény rovatban a jelentkező nevét, kamarai azonosítóját kérjük feltüntetni!)

A befizetett összegről a számlát minden esetben a befizető (vevő/költségviselő) nevére állítjuk ki. Ezért amennyiben a továbbképzés költségét egy cég átvállalja, a cég kell, hogy a díjat átutalja, és a befizető adataihoz a cég adatait kell írni.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a jelentkezés elfogadásának és véglegesítésének feltétele a továbbképzés díjának befizetése.

A továbbképzés lemondásának feltételei

A jelentkező köteles értesíteni a Kamarát, amennyiben a továbbképzésen nem tud részt venni. Az erről szóló értesítést az flr@mmk.hu email címre kérjük megküldeni, a levél tárgyában adja meg: továbbképzés lemondása, név, kamarai azonosító.

Amennyiben a jelentkező legkésőbb a továbbképzés napját megelőző második munkanapig nem tesz eleget értesítési kötelezettségének, akkor a befizetett díj összegére nem tarthat igényt, illetve következő időpontban megtartandó továbbképzésen a díj ismételt befizetése után vehet részt.

Amennyiben kérdése lenne, kérjük forduljon hozzánk e-mailben az flr@mmk.hu címen (a levél tárgyában adja meg: továbbképzés érdeklődés, név, kamarai szám), vagy keressen minket telefonon ügyfélfogadási időben a +361/455-7080/114 számon.

Telefonos ügyfélfogadás: hétfő, szerda: 9:00-12:00, kedd-csütörtök 13:00-16:00. Személyes ügyintézésre előzetes időpontegyeztetés alapján van lehetőség.