12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.
12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.

Bemutatták a hazai fejlesztésű ProTAR drónt

júl 10, 2023 | piac

A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján július 10-én a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén.

 

Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá. Mint mondta, az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei. Felidézte: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb vesztese a hadiipar volt, ezért 2010-ben újra kellett indítani az ágazat fejlesztését. A hadiipari fejlesztések számos, mindennapi használatra alkalmas eszköz és technológia fejlődéséhez járulnak hozzá, így a mindennapjainkra is hatással vannak – mondta, példaként említve az internet használatát. Rámutatott: a jelenlegi nemzetközi helyzetben kiemelten fontos a légtérvédelem, ezen belül pedig felértékelődik a drónok használata. Molnár Zsolt, a fejlesztést végrehajtó Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az akár 500 km/órával kötelékben is repülni képes, 68 kilogrammos drónnal valós körülmények között szimulálhatóak a támadó repülőgépek. Repülési magassága a 6000 métert, üzemideje a 60 percet, kommunikációs hatótávolsága a 75 kilométert is eléri – közölte. Jelezte, a berendezés három részből áll: a légijárműből, a katapultból és a földi irányítóállomásból.

Hajmáskér, 2023. július 10.
A magyar fejlesztésű ProTAR pilóta nélküli repülőrendszer első hivatalos bemutatója a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén, a Veszprém vármegyei Hajmáskér közelében 2023. július 10-én. A sugárhajtású drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, a rendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott.
MTI/Vasvári Tamás

Blénessy László, a 4iG vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy társaságuk az informatika, a távközlés és a védelmi technológia területén hajt végre fejlesztéseket, szavai szerint az új drón mindhárom területet magába foglaló technológiai fejlesztés eredménye. (MTI)