Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke az ünnepségen köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarországon rendelkezésre áll a hazai szellemi tőke, tudás. Fontosnak nevezte az állam, a vállalatok, az egyetemek és a civil szféra közötti kapcsolat megteremtését, és méltatta, hogy ehhez a Magyar Innovációs Szövetség is hozzájárult a gazdasági növekedést, társadalmi jólétet segítő munkájával.
Csák János kulturális és innovációs miniszter, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta a vállalatok, egyetemek, kutatóintézetek közötti együttműködés fontosságát a magyar innovációs ökoszisztémában. Elmondta: fókuszálni kell azokra a területekre, amelyekben a magyar tudomány, innováció hagyományokkal rendelkezik, továbbá a társadalom, a gazdaság digitális átalakításra és a zöldátállásra. A miniszter ismertetése szerint Magyarországon a cégek 33 százaléka innovatív, ez az arány az Európai Unióban 53 százalék. A magyar innovatív vállalkozások 11 százaléka működik együtt egyetemekkel. Csák János felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a teljes hozzáadott értéknek mindössze 53 százalékát adják hazai cégek, ez nagyon alacsony arány, ezért változtatni kell rajta.
Budapest, 2023. március 24.
Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat elismeréseinek átadásán az Országházban tartott ünnepségen 2023. március 24-én.
MTI/Máthé Zoltán
Az ünnepségen átadták a nyerteseknek a pályázat elismeréseit. Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban a Karsai Holding Zrt. részesült a Karsai gyeprács kifejlesztéséért. Az Agrárminisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Agrár Innovációs Díjat az AgroVIR Kft. kapta az AgroVIR 4 Connect digitális szolgáltatáscsomagért. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Informatikai Innovációs Díjban a MÁV-START Zrt. és a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. részesült a START Europa – nemzetközi jegyértékesítési rendszer digitális átalakulásáért. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatásával kiírt 2022. évi Ipari Innovációs Díjat az AGM Beton Zrt. képviselője vette át az előregyártott elemekből készített 1000-1500 köbméteres vasbeton víztoronyért.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2022. évi Innovációs Díjában szintén az AGM Beton Zrt. részesült a különösen aktív szellemi tulajdonvédelmi tevékenységéért. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2022. évi „Alapkutatástól a piacig” Innovációs Díjában a TargetEx Kft. részesült a fehérjeexpressziós és fehérjetisztítási platform fejlesztéséért. A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat keretében kiemelt elismerésben részesítette három pályázó – a Sensirion Kft., a Pécsi Tudományegyetem együtt a Piatnik Budapest Kft.-vel, valamint a Bábolna Tetrapak Kft. – innovációs teljesítményét.
A 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra 2023. február 3-i határidőre 37 pályázat érkezett. A 27 fős bíráló bizottság 35 pályázatot minősített 2022-ben megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. (MTI)