14° C
Ma 2025. május 18., vasárnap, Erik és Alexandra napja van.
14° C
Ma 2025. május 18., vasárnap, Erik és Alexandra napja van.
[the_ad id="33201"]
Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 15-én Budapesten....

Drágulnak, de év végére nagyrészt befejeződnek az olimpiai építkezések

jan 19, 2023 | kitekintő

A 2024-es párizsi nyári olimpia és paralimpia építési munkálatainak java része ez év végére befejeződik – jelentette ki az infrastruktúra kiépítéséért felelős cég, a Solideo vezetője.

Nicolas Ferrand vezérigazgató, akinek a szavait az insidethegames.biz portál idézte, hozzáfűzte ugyanakkor, hogy „egy sor probléma” miatt a költségek emelkedni fognak, s a drágulás okai között említette az infláció és a koronavírus-járvány mellett az ukrajnai háborút is. Becslése szerint eddig a munka 89 százalékával készültek el, és mintegy 150 millió eurós többletköltséggel számol. A gondokat részletezve a vezérigazgató aggodalomra okot adónak nevezte a Porte de La Chapelle Aréna helyszínének késedelmes kijelölését, de hite szerint itt is végeznek a feladatokkal az év végére. Ide tervezik az olimpián a tollaslabda és a ritmikus gimnasztika, a paralimpián pedig a para-tollaslabda és a para-erőemelés versenyeit. Egyelőre problémát jelent a légkondicionálás hiánya a saint-denis-i sportolói faluban, de erre is megoldást ígért.

A jövő évi párizsi olimpiát július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia. (MTI)