Tiszta elegancia
Térbe írt költészetnek nevezte az építészetet Ferencz Marcel. Az Ybl Miklós díjas építész és az MCC leendő központjának tervezője kiemelte, a mostani túlépített telken egy épület és egy egyhektáros, szabadon látogatható park fog állni. Az épület és környéke a Gellérthegy más ikonikus helyeihez hasonlóan tiszta eleganciát kíván hordozni – tette hozzá a NAPUR építész iroda vezető tervezője.
Jelentősen nagyobb lesz a mindenki számára nyitott zöld terület
A tervek szerint a Munkásőrség egykori székhelyét egy olyan épület fogja felváltani, amelyet kívül-belül az igényesség jellemez, és nem utolsó sorban bővelkedik a zöldterületekben. A mostani két épület helyett ugyanis csak egy, a nagyobbikkal közel azonos alapterületű fog állni a telken, így a mostaninál jóval kiterjedtebb lesz a zöldfelület. A központot körülvevőparkot pedig nemcsak dolgozóink és diákjaink használhatják, hanem mindenki számára nyitott lesz.
Városképet meghatározó épület
Az MCC valamennyi érintett hatósággal, szakhatósággal, így a műemlékvédelemmel, valamint a közműszolgáltatóval is folyamatosan folytatott, illetve folytat egyeztetéseket, hogy a megfogalmazott jogszabályi és szakterületi előírások a tervdokumentáció elkészítése, illetve a kivitelezés során is érvényesüljenek. Így egy ikonikus, a közösségteremtő és -szervező funkciókat teljeskörűen magába foglaló, a 21. század követelményeinek megfelelő, ugyanakkor a környezetével harmonizáló, a városképet meghatározó épület állhat majd a Somlói úton 2025-től – erősítették meg az konferencián felszólaló építész szakemberek. Az épített környezet identitásunkat is meghatározza – hívta fel a figyelmet az MCC amerikai vendégoktatója. Stephen Sholl kiemelte, emiatt van annak jelentősége, hogy építészeti hagyományokra támaszkodó épületek szülessenek. Sholl a projekt átláthatóságát, társadalmasítását is dicsérte előadásában.