Historikus árszinteket láthatunk, ráadásul az energiahordozók árai a felfokozott piaci reakciók eredményeként még mindig dinamikusan növekednek. A legmagasabbra a földgáz árszintje kúszott, az elmúlt időszakban nagyjából megötszöröződött. Az energiaár-válság elsősorban a megbillent kereslet-kínálati szituációra vezethető vissza – nyilatkozta interjúnkban Ságvári Pál. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesével az energiaár-válság hátteréről beszélgettünk.
 

 

– Világszerte történelmi csúcsokon járnak az energiaárak. Tulajdonképpen milyen piaci folyamatok, tényezők és történések vezettek a mai „energiaválságként” leírt helyzethez?

– Valóban válság van, de pontosabban leírja a helyzetet, ha úgy fogalmazunk, hogy egy masszív energiaár-válság tanúi vagyunk. Az európai közbeszédben ez már nem pusztán szakmai kérdés, hanem politikai agenda is. A magas energiaárak miatt kialakult szituáció az Európa Tanács októberi ülésén is témaként szerepelt, decemberben ismét napirendre kerül majd, illetve folyamatosan foglalkoznak a kérdéssel az államok szaktárcavezetői is. Történelmi árszinteket láthatunk, ráadásul az árak a felfokozott piaci reakciók eredményeként még mindig dinamikusan növekednek. A legmagasabbra a földgáz árszintje ment, nagyjából megötszöröződött, a széné három-négyszeres, a villamos energia két-háromszoros, míg a kőolaj jóval ötven százalék felett drágult. Az okok meglehetősen komplexek, azonban jól körül határolható két fő tényező. Az első egy jól ismert közgazdasági jelenség, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása. Az energiaéhség jóval nagyobb mértékű, mint amire számítani lehetett, mert a nemzetgazdaságok még a Covid előtti szintnél is erőteljesebben felpörögtek. Tavaly tavasszal teljes pauza volt a világgazdaságban, és ahogy egymás után érkeztek a járványhullámok, lehetetlen volt pontosan meghatározni a biztonságos ellátáshoz szükséges energiamennyiségeket. A tervezési bizonytalanság mellett ráadásul a kormányzatok stimulus csomagjai jócskán felélénkítették a keresletet. Az ázsiai piacok még brutálisabb keresletet támasztottak, és árprémiumot kínálva még a klasszikus árszelepként működő LNG-tankerhajókat is maguk felé térítették. A szűkösebb kínálat okai is többfélék: a primer energiaforrások, elsősorban a földgáz tekintetében mezők, vezetékek estek ki a rendszerből, nem tervezett karbantartásokat kellett elvégezni, és ezek miatt nagyon feszessé vált a piac, eltűntek belőle az árcsökkentő tartalékok. Ennek a legkézenfekvőbb jelzése, hogy Európa földgáztárolói tíz éve nem voltak ennyire alacsony szinten. Közép-Európában jobb a helyzet, megnyugtatóbbak a kereskedelmi és a stratégiai készletszintek is, Nyugat-Európában azonban elképzelhetők olyan időjárási forgatókönyvek, melyeknél akár ellátási problémák is felléphetnek.

 

– Hogy kapcsolódik ehhez a többi energiahordozó – kőolaj, szén, villamos energia – árnövekedése?

– A nyersolaj és a szén helyettesítői a földgáznak, a villamos energiához pedig egy nagyon fontos input a földgáz, sőt – és ez világosan kiderült a mostani helyzetben – az úgynevezett határköltséget is a földgáztüzelésű erőművek adják, vagyis az európai villamosenergia-piac rugalmasságának és árszintjének is a földgázár a meghatározója. Ezt egyébként sokan félreértik, és egyfajta szabályozási anomáliaként tekintenek rá, nem véletlen, hogy komoly politikai diskurzus zajlik a kérdés körül Brüsszelben. További oka az árak elszabadulásának az ún. zöld átmenet, hiszen ennek is bizonyos többletköltségei elkezdtek szépen beárazódni az olyan nagykereskedelmi árszintekbe, mint a szén-dioxid-kvóták, az átállás beruházási-fejlesztési költségei és ezek támogatási igényei. Ez az okozati csomag persze kevésbé markáns, mint az első, hiszen a mai energiaár-válság elsősorban a megbillent kereslet-kínálati szituációra vezethető vissza.   

 

– Szinte naponta megdől valamilyen árrekord. Meg lehet állítani ezt az egész őrületet? És mit hozhat a jövő? Elhúzódó válságot, klasszikus ellátásbiztonsági zavarokat, a mainál jobban szabályozott és irányított energiaszektort, újratervezést?

– Ezt a fűtési szezont nagy valószínűséggel még így kell átvészelnünk. Több olyan tényező van, ami arra enged következtetni, hogy a helyzet tavaszig nem lesz sokkal jobb. Fennmaradnak a magas árszintek, az energiahordozók iránti kereslet sem fog csillapodni, és mindez párosul egy erős volatilitással is, vagyis árszintekben ingadozóbb világ következik. Létezik egy politikai természetű vita az Európai Bizottság és Oroszország között az elkészült Északi Áramlat 2 engedélyeztetése kapcsán, és ez az egyik leglényegesebb faktor, hogy ha hiány van egy piacon, akkor likviditást kell teremteni. Az egyik legnagyobb ellátó, az orosz Gazprom – noha minden szerződéses kötelezettségének eleget tesz – jobban priorizálja saját piacát, mintsem Európának pluszforrásokat adjon. Ebben persze nyilvánvaló taktikai, nyomásgyakorló megfontolások is rejlenek, hogy az EU mielőbb adjon zöld utat a vezetékpár üzembe helyezéséhez. Azt gondolom, az ön által megfogalmazott „őrület” előbb-utóbb megszűnik, ám az elmúlt évtizedben megszokott, relatív olcsó energiaáraktól hosszú távon elköszönhetünk. Ebben a fűtési szezonban tűzoltás zajlik, az európai kormányok sorra jelentik be az intézkedéscsomagokat, amelyek átmeneti könnyebbséget jelenthetnek elsősorban a lakossági szektornak, másrészt az energiaintenzív vállalatoknak a magas rezsiszámlák kifizetéséhez.  

 

– Magyarországon a szabályozott egyetemes szolgáltatói szegmensben rendelet szabályozza és tartja fixen a villamos energia és a földgáz árát, így a lakosság védett a jelenleg kialakult turbulens helyzettel szemben. Tényleg védettek vagyunk minden határon túl?

– A fixált árszint miatt a magyar lakosság valóban védett, az energiaintenzív kkv-szektor esetében viszont nyilvánvalóan intézkedésekre van szükség. Folyamatosan kapcsolatban állunk a különböző kormányzati szereplőkkel, hogy e terén mi lenne a legjobb megoldás. Az Európai Bizottság egy ún. tool boxot tett közzé, publikálva a javasolt eszközöket, amiket a nemzeti kormányok mint tűzoltó csomagot igénybe vehetnek. Az egyik eszköz a gáz árának fixen tartásához, hogy a hazai termelés egy részét – amibe nem „zavar be” az európai tőzsde volatilitása – a lakosság kapja, és ez az egyetemes szolgáltatói díjba árazódik. A másik pedig az, hogy az állami nagykereskedő MVM időben és bölcsen megtette azokat a fedezeti ügyleteket, amikkel az árkockázatok kezelhetők. Lemodelleztük az előttünk álló telet mindenféle ellátási forgatókönyvre. A legrosszabb eset is az, hogy ha nagyon elhúzódó, hideg lesz a tél, és egy-két határkeresztező kapacitáson nem érkezne gáz, hozzányúlunk a stratégiai készlethez. Ilyen intézkedésre az elmúlt években még nem volt példa. A kereskedelmi készlet jelenleg magasabb szinten áll, mint a nyugati országokban, de ezenfelül csaknem másfél milliárd köbméternyi a stratégiai készletünk. Összesen mintegy ötmilliárd köbméternyi földgázkészlet áll rendelkezésre Magyarországon, a teljes téli lakossági igény pedig kevesebb mint négymilliárd köbméter.   

 

– Hogyan summázhatók a német energiafordulat, az energiaszektor erőltetett menetű kizöldítésének tanulságai?

– Németországban, de egész Európában most olyan helyzetben vagyunk, amikor kezdjük elhagyni a régi világot, az új pedig még nem köszöntött ránk. Egy átmeneti folyamat, egy csendes forradalom közepén járunk, ezért csupán átmeneti tanulságokat tudunk levonni. A német energiafordulatot múlt év elejétől egész Európa a magáévá tette, a tagállamok elfogadták azt a célkitűzést, hogy 2050-re karbonsemlegesnek kell lennünk. Ez egy világos trend, erre indultunk el, de már most látható, hogy az út elég rázós lesz. A megújulóalapú energiatermelők – elsősorban a nap és a szél – olyan költségszinteket értek el, fajlagosan annyira olcsók, hogy már alig szorulnak támogatásra. Az új európai energiatermelő egységek 70-80 százaléka nap- és szélalapú, ami a klímavédelmi célok teljesítése szempontjából nagyon üdvös, az energiarendszerek tekintetében viszont kevésbé. Leegyszerűsítve: a nagy kapacitású erőművek helyett decentralizált módon, sok száz, sok ezer ponton folyik vagy fog folyni a villamosenergia-termelés, s az eddigi stabil rendszert ez a fajta átalakulás destabilizálja, és minden eddiginél jobban alá kell támasztani, hogy a rendszer megbízhatóan hozza az elvárt ellátásbiztonsági szintet. Ezzel párhuzamosan megnőtt a flexibilitási igény is. Az európai rendszer rugalmasságát ma elsősorban a gáz-, másodsorban a szintén jól szabályozható vízerőművek adják. Az egyik fő probléma azonban az, hogy a földgáz is fosszilis alapú, és jelenlegi formájában nem kompatibilis a 2050-es európai klímacélokkal. Ha pedig ingatagabbá válik a villamosenergia-rendszer, és ráadásul elkezdjük alóla kihúzni az egyik támaszát, akkor egyre kreatívabb formában kell biztosítani a rendszer rugalmasságát. Előttünk álló feladat, hogy nagyfokú flexibilitási kapacitásokat alakítsunk ki, illetve ezzel párhuzamosan megerősítsük a hálózatainkat – a rossz hír az, hogy ezek a fejlesztési feladatok temérdek sok pénzbe kerülnek.

 

– Melyek lesznek az előttünk álló időszak legfontosabb energetikai eseményei, illetve ezek mozgatórugói minden esetben a klímacélok elérésének irányába mutatnak majd?

– Amikor beszélgetünk, Glasgow-ban éppen klíma-csúcstalálkozó zajlik. Ha a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről van szó, a hazai helyzet kifejezetten előnyösnek tűnik. 2030-ra Magyarországnak meglehetősen világos energetikai jövőképe rajzolódott ki, mely leegyszerűsítve: a megújuló energiatermelő egységeket – ezek ma valamivel több mint 2000 MW körül állnak – meg kell háromszorozni, a nukleáris kapacitásokat megduplázni, a harmadik elem pedig, hogy a lignitre épült Mátrai Erőmű az évtized közepére fejezze be a termelést. Amiről kevesebb szó esik, az alapvetően olajalapú közlekedés jövője. Elindult hazánkban is az elektromos autózás és kiszolgáló infrastruktúrájának dinamikus fejlődése, elsősorban városi környezetben. Az e-mobilitás is új villamosenergia-igényeket támaszt, ugyanakkor egyfajta megoldást is jelenthet majd a rendszer rugalmassági kérdésére.

 

– Az EU évek óta sürgeti a regionális árampiacok összekapcsolását. Magyarország június óta tagja egy összeurópai market coupling rendszernek. Látszanak már ennek az előnyei, vagy az összekapcsolás jelenleg mindössze a hiányt és a szabályozási hiányosságot teríti szét?

– A június óta eltelt idő kevés ahhoz – és meglehetősen szerencsétlen időszakról beszélhetünk –, hogy erre a kérdésre világos választ lehessen adni. Amit látunk: a piac-összekapcsolást követően csökkent az a felár, amit a villamos energia nagykereskedelmi árában meghatározó német piachoz képest fizettünk, ez korábban 8-10 euró/MWh volt, a piac-összekapcsolás és a szlovák–magyar vezeték kapacitásbővítését követően pedig nagyjából a felére csökkent. De alig telt el néhány hét, kipattant az energiaár-válság, teljesen atipikus és extrém – három-négyszeres – árkörnyezet alakult ki, az említett felárak elkezdtek összevissza ingadozni, és volt olyan nap, amikor 50-60 eurós felárat is kellett fizetnünk. Mindenképpen rögzítenünk kell: nagy lépést tettünk az egységes európai piac megteremtése felé mind a villamos energia, mind a földgáz tekintetében. Ezzel azt is elértük, hogy nagyon ki vagyunk téve az árcentrumok dinamikájának – villamos energiában Németországnak, földgázban Hollandiának –, és ahogy a kérdésében is szerepel, bizony a hiányt és a szabályozási hiányosságot is „importáljuk”. A német villamosenergia-piac sajnos nem tekinthető a legstabilabbnak Európában. Ha megnézzük a német belpolitikai eseményeket, azt láthatjuk, hogy a megújulókon kívül az összes energiaforrásnak megvan a maga ellenzője, valaki a szénalapú vagy a nukleáris energiatermelést nem akarja, és akadnak ellenzői a földgáznak is. És ha a német rendszerben ilyen fokú strukturális bizonytalanság van, azt megérzi az egész kontinens, pontosan azért, mert jelenleg Németország az árcentrum.

 

– Mi lehet a földgáz szerepe a hazai dekarbonizációs törekvésekben?

– Ma a világ energiarendszerében a földgáz a rugalmas elem. Strukturális problémák esetében is ehhez az energiahordozóhoz nyúlnak. Tíz éve történt a fukusimai baleset, amikor Japánban egyik napról a másikra leállították a teljes nukleáris „flottát”, és a földgázerőművek ugrottak be a helyükre. Akkor is a földgáz kerül elő, amikor nem süt a nap vagy nem fúj a szél. Ha hirtelen energiaéhség alakul ki a világban, Ázsiában és Európában azonnal a gázhoz nyúlnak. Pont ezért nem könnyű tudomásul venni azt a bizonytalanságot az európai politikusok részéről, hogy a földgáz – de ide sorolható a nukleáris energia is – nehezen fogadható el a 2050-es célhoz vezető úton. Éppen ezért több tagállam is megalkotta az úgynevezett alacsony szénintenzitású energiatermelés (low carbon energy) fogalmát, amibe a megújulók mellett a nukleáris energiatermelés is belefér, a fosszilis földgáz pedig hídszerepet tud betölteni a jelen és a jövő között. Ugyanakkor veszélyt jelent, hogy folyamatosan a gáz „halálhírét” keltik, mert elmaradnak a fejlesztőberuházások, a bankok – illetve a nagy pénzügyi és nyugdíjalapok – pedig nem szívesen finanszíroznak már olaj- és gázcégeket. Klímavédelmi szempontból persze ezek nagyon előremutató dolgok, csak amíg nincs helyettük semmi, addig a földgázra és a nukleáris áramtermelésre is szükség van. Várhatóan az év végéig az Európai Bizottság döntést hoz az ún. taxonómia jogi aktus keretén belül, de bízunk benne, hogy megmarad az az opció, hogy a gáz és a nukleáris erőforrások tekintetében legalább még egy darabig ezeket a kapacitásokat bővíteni, a szükséges fejlesztéseket pedig finanszírozni lehet.

 

– Mi a helyzet a hidrogénnel? Valóban a jövő energiarendszerének hiányzó kirakós darabja lehet?

– A hidrogénben megvan a potenciál ehhez, és illeszkedik is abba a trendbe, hogy egyre több a nehezen tervezhető és szabályozható energiatermelő egységünk, miközben a rendszerekben egyre nagyobb a rugalmassági igény. A hidrogén pont ezt a szerepet tudná betölteni, részben helyettesítve a földgázt. 2020-ban az Európai Unió is nyilvánosságra hozta a hidrogénnel kapcsolatos hosszú távú terveit, ami alapján már több ország is dolgozik a saját nemzeti hidrogénstratégiáján. Magyarország 2021 júniusában már közzé is tette saját nemzeti stratégiáját, amelynek célja, hogy kikövezze a hidrogéngazdaság kiépítéséhez vezető utat, és biztosítsa hazánk aktív szerepét az európai hidrogéntechnológia bevezetésében. A villamos energiát a tárolók ma maximum néhány óráig tudják eltárolni, földgáz formájában viszont el lehet tárolni szezonálisan, akár hónapokra is. A hidrogénnel karbonmentesen lehetne tárolni a villamos energiát, sőt amikor a nap úgy süt vagy a szél úgy fúj, hogy éppen nem kell az áram, mert túl sok van belőle, akkor lehetne a hidrogént előállítani ún. elektrolizáló berendezésekkel. A hidrogént be lehet táplálni az átalakított földgázhálózatba, vagy el lehet tárolni, és akkor visszaalakítani villamos energiává, amikor szükség van rá. Természetesen emellett nagyon sok más – nem energetikai, hanem ipari vagy közlekedési célú – felhasználási lehetősége is lehet a hidrogénnek. Az uniós és globális jövőkép az, hogy a hidrogént ne fosszilis földgázból, hanem megújuló vagy „low carbon” energiából állítsuk elő, és olyan kereskedelmi piacot alakítsunk ki, mint amilyen jelenleg a földgáznak van Európában. Rengeteg kutatás-fejlesztési stádiumban járó, kísérleti projekt létezik e téren, de vélhetően még jó ideig így is marad, mert a megújulókból előállított hidrogén ára nagyjából a háromszorosa a gázból készített hidrogénének. Magyarország is vizsgálja, hogy a hidrogén miként foglalhatja el helyét a szén-dioxid-kibocsátástól mentes energiamixben, a zászlóshajó projekt az Akvamarin projekt, amelyet a Magyar Földgáztároló Zrt. részben állami támogatásból valósít meg. A cél elsősorban az, hogy megtudjuk, mennyi az a térfogatszázalék, amennyit be lehet keverni a földgáztárolóba és a nagynyomású szállítórendszerbe, pontosan mennyi megújulóból származó hidrogént lehet az elosztóhálózatba betáplálni, illetve ennek milyen műszaki hatásai lehetnek magára a hálózatra.