A Graphisoft Building Together címmel szeptember 14–16. között megtartott online konferenciája gondosan összeállított programon keresztül mutatta be a mérnöki lét kritikus témáit a fenntarthatóságtól kezdve a BIM intelligens városok számára való szükségességéig, az új technológiák sikeres alkalmazásától az építészeti oktatás jövőjéig, valamint a minden évben megújuló, idén már a 25. verzióban megjelenő Archicad BIM szoftver iparági szerepét. Az egyik legnagyobb név az előadók sorában prof. dr. Michael Braungart volt, akinek 1992-ben megfogalmazott „Hannoveri elvei” mára a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság alappilléreivé váltak. A professzorral a környezetvédelem gyökeresen új filozófiájáról, fenntarthatóságról, a mérnökség, a mérnöki alkotások jövőjéről beszélgettünk.
 

 

Úgy tűnik, a Covid-járvány enyhülésével mindenki ismét fogyasztani akar: tele vannak a bevásárlóközpontok, várólisták alakultak ki az új autókra, lassan megtelnek a repterek is. Kicsit olyan ez, mint amikor az emberek a második világháború után végre élvezni akarták az életet. A végzetünkbe rohanunk?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy rosszak a céljaink. Még a Friday for Future is azt követeli, hogy a földi légkör felmelegedésének mértékét korlátozzuk 1,5 Celsius-fokban. (A Fridays for Future világméretű mozgalom Greta Thunberg inspirációjára jött létre, és tüntetésekkel hívja fel a figyelmet a rendszerszintű változás szükségességére, hogy megfékezzük a természet pusztítását és a fokozódó klímaválságot. – A szerk.) De látnunk kell, hogy ez nem elég, legfeljebb arra, hogy két generációval kitoljuk a természeti katasztrófa bekövetkeztét. A grönlandi jég olvad, a permafrost felenged, és ha a jelenlegi klímaváltozás így folyatódik, nem csak Hamburg kikötője kerül több méter mély víz alá, de a világ tengerparti településeinek nagy része is. A megoldás nem a környezetszennyezés lassítása, a klímasemlegesség, hanem több más fontos tényező mellett a szén-dioxid kivonása a légkörből. Az írott történelem során először idén áprilisban mértek 420 milliomodrész feletti légköri szén-dioxid (ppm CO2) koncentrációt a Hawaii Big-szigetén található Mauna Loa Obszervatóriumban. Ez egy nyugtalanító mérföldkő a bolygó ember okozta felmelegedésében, körülbelül a felénél tartunk az iparosodás előtti CO2-szint megduplázódása felé vezető úton. Amikor az állomás az 1950-es évek végén megkezdte a méréseket, a légköri CO2-koncentráció 315 ppm körül volt. A normál állapot az lenne, ahol nagyjából a XIII. században tartottunk, vagyis 80 ppm. A világ már most több mint 2 fokkal melegebb, mint az ipari forradalom előtt volt. A melegebb légkör egyes területeken több aszályt, máshol árvizeket, erősebb hurrikánokat és tájfunokat, valamint a korábbinál több és kiszámíthatatlan vihart, és persze a tengerszint emelkedését hozza magával. Jelenleg főleg azon dolgozom, hogyan lehet a szén-dioxidot visszanyerni a légkörből és hasznos termékek előállítására felhasználni, legyen szó üzemanyagról, műanyagról vagy műszaki alkalmazásokról.

 

William McDonough-val társszerzője a „Hannoveri tervezési alapelvek: tervezés a fenntarthatóságért” című dokumentumnak, amely a 2000. évi hannoveri világkiállítás iránymutatásaként szolgált, és azóta a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság alapvetése. Húsz év telt el, elégedett az elért eredményekkel?

Optimista vagyok. A 2010-es sanghaji világkiállítást, a 2012-es londoni olimpiát már a hannoveri alapokon rendezték. (Az olimpiák fenntarthatóságáról lásd: Mérnök Újság, 2021. július.) Nézze, még egy alapvetően jó ötlet elterjedéséhez, valósággá válásához is idő kell. 60 évet kellett várnunk, míg a mobiltelefon az idea megszületésétől a hétköznapok részévé vált, az internetnél ugyanez 55 évet vett igénybe. Ma 11 ezer cradle to cradle termék van a piacon, és ha tartani tudjuk a változás dinamikáját, ez 2050-re minden termékre elmondható lesz. Ez lesz az igazi körforgásos gazdaság: energia kell hozzá, de nyersanyag nem!

 

Ön vegyész, alkotótársa, William McDonough építész. 2002-ben együtt alkották meg a cradle to cradle (bölcsőtől bölcsőig) filozófiát. Mi ennek a lényege?

A tökéletes körforgás. A bölcsőtől a bölcsőig elv a természetre épül. Mert a biológiai ciklusok nem hagynak maguk után hulladékot. Jelenleg azonban a termelési rendszereink pont az ellenkezőjéről szólnak; a hulladékgazdálkodásban a bölcsőtől a sírig elvről beszélünk, ami azt jelenti, hogy a termékek használat után a szemétben végzik. A termeléshez mindig új nyersanyagokra van szükség, de ezek csak véges mennyiségben állnak rendelkezésre a Földön. Nem is beszélve a hulladék okozta környezetszennyezésről. Ahogy a neve is sugallja, a bölcsőtől bölcsőig elv más: lényege a körforgás. A hangsúlyt nemcsak az első felhasználásra kell helyezni, hanem a nyersanyagok felhasználás utáni hasznosítására is. Az értékes erőforrásokat nem pazaroljuk el, hanem újrahasznosítjuk. A bölcsőtől bölcsőig megközelítés magában foglalja a környezetbarát termelést és a megújuló energiák használatát is, a biológiai és a műszaki körforgást, ezek mindegyike önálló része a folyamatnak. A termék szerves összetevői visszakerülnek a komposztba, és így a természet körforgásába. A fogyasztási cikkeket úgy tervezik meg, hogy például kémiai vagy mechanikai folyamatok révén értelmesen újrahasznosíthatók legyenek. A nyersanyagok megszerzése érdekében a vállalatoknak vissza kell venniük a termékeket. Ez például letéti rendszerrel vagy termékek bérlésével vagy lízingelésével volna lehetséges. Az eredmény – a körforgáson alapuló radikális gondolkodásmód alapján – egy hulladék nélküli világ.

 

Remek idea, de nem lehetséges, hogy kifutunk az időből? A néhány évtizeddel korábbi állapotokhoz képest jelentős előrelépés történt a környezetvédelem terén, de a változás kissé lassúnak tűnik. A tudomány és a technológia mindig gyorsabban fejlődik, mint a környezet.

Ötszáz évünkbe telt, míg elfogadtuk, hogy a világ nem egy korong. A fiam nyolc éve halt meg. A halála előtt azt mondta, hogy nem tartja valószínűnek az áttörést ezen a téren. Sajnálom, hogy nem érhette meg, amit az Európai Bizottság tavaly bejelentett: 100 milliárd euró értékű beruházást kíván mozgósítani, hogy segítse az unió gazdaságainak környezetbarátabbá válását az éghajlatváltozás elleni fellépés jegyében. A European Green Deal – az európai zöld megállapodás – alapja a cradle to cradle elv. (A témában Ursula von der Leyennel készült interjút lásd a Mérnök Újság 2021. márciusi számában. – A szerk.)

 

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint a XX. század egy olyan versennyel volt jellemezhető, amikor a természeti erőforrások feletti kontrollért és az elérési útvonalak ellenőrzéséért zajlott a csata, ezért jöttek létre szövetségek, indultak háborúk. Míg az előttünk álló 30-40 évben a verseny mindinkább a fejlődési fordulatot kínáló technológiák piacán elérhető pozíciókért zajlik majd, s ebben a versengésben kiemelt szerepe lesz a mérnökségnek, a mérnöki kamarának. Mit gondol, melyek lesznek a legfontosabb feladatai a jövő mérnökeinek?

A körforgáson alapuló világ azt jelenti, hogy a bioszféra fenntartható, a technoszféra innovatív. Másképpen fogalmazva azt, hogy még ötszáz év múlva is élnek majd a Földön állatok. Olyan biológiai megoldások kerülnek előtérbe, amelyek nem éghajlatsemlegesek, hanem éghajlatpozitívak. A mérnöki munka minőségi kritériuma az kell, hogy legyen, hogy nem termelünk szemetet. A mérnökök felelőssége olyan gépeket és termelési folyamatokat tervezni, amelyek képesek ezt megoldani. Ha egy mérnök szemetet (is) gyártó gépet termel, akkor az idióta. És ez nem morális kérdés, inkább a minőségről szól. A jobb mérnöki iskolák már nem mennek el a téma mellett. Európában sorra alakulnak a cradle to cradle egyesületek. Nagy örömömre szolgálna, ha néhány mérnök összefogna és megkezdené a munkát Magyarországon is.

 

Mit tehet az átlagfogyasztó a fenntarthatóság elősegítéséért?

Vegyük komolyan a kapitalizmust! Az nem tartható fent, hogy a termelők a nyereséget privatizálják, a kockázatot társadalmasítják. Nem mosógépfogyasztóknak kellene lennünk, hiszen valójában csak a szolgáltatást vesszük igénybe. Én például már nem mosógépet vásárlok, hanem 3000 mosási lehetőséget. Ezt követően a gyártó begyűjti a készüléket, szükség esetén kicserél néhány alkatrészt, és a készüléket tovább lehet használni. Meg kell, hogy értsük, hogy a kevesebb rossz nem jelent automatikusan jót. Elvileg minden terméknek olyan alkatrészekből kellene állnia, amelyek biztonságosan visszakerülhetnek a biológiai vagy technikai körforgásba. A biológiai körforgásban a teljesen lebomló termékek keringenek, ilyen például a csomagolás, a természetes szálakból készült ruházat, a kozmetikumok, a tisztítószerek. Ezeket felhasználják majd például komposztként. A műszaki körforgásban a fogyasztási cikkek – például autók, mosógépek, televíziók vagy szőnyegek – kerülnek forgalomba. Ezeket úgy kell tervezni, hogy a lehető leghosszabb ideig működőképesek maradjanak, és szükség esetén javíthatók legyenek. Az élettartamuk végén a bennük lévő újrahasznosítható anyagok visszanyerhetők és új termékekhez használhatók fel. A látszólag békés textiliparban jelenleg körülbelül 20 ezer különféle vegyi anyagot használnak. Legtöbbjük egyáltalán nem illeszkedik a biológiai körforgásba. Emellett egész földterületek száradnak ki részben azért, mert a gyapottermelés rendkívül sok vizet használ fel.

 

Ezeket az évek során kialakult termelési módszereket nem lehet olyan könnyen átállítani, elvégre sokan élnek a textiliparból, különösen a fejlődő országokban.

De ma már léteznek tisztább gyártási folyamatok. Át kell állnunk ezekre. Nagyon sok mindent fel lehet használni nyersanyagként. Szerintem a hulladékkeletkezés megelőzésének gondolata alapvetően kérdéses, mert ha ezt a szót hallom, még mindig a szemét jut eszembe. Ez olyan, mintha arra kérném önt, hogy „ne gondoljon a rózsaszín elefántra” – nos, mire fog gondolni? A célom inkább az, hogy a fogyasztási cikkeket anélkül lehessen előállítani és elfogyasztani, hogy az embereket vagy a természetet károsítanák. Például kifejlesztettünk egy olyan kanapéhuzatot, amelyet elméletileg akár meg is lehet enni. Egyáltalán nem tartalmaz káros anyagokat. És vannak egészen kis dolgok is, amelyek előbbre vihetik a világot: aki teheti, komposztáljon, használjon mosható vagy komposztálható maszkokat. A Covid-járvány kapcsán a világ legyártott 2 milliárd polipropilén alapú maszkot, amelyek aztán még 200 évig lebegnek a tengerben. A nyersanyagok nem tűnnek el, de „elrejtőznek”. Az ipar által előállított termékek néha olyan sok apró elemből és összetett anyagból állnak, hogy ez szinte lehetetlenné teszi azok visszanyerését. Különösen az elektronikai iparban érvényes az elv, miszerint minél kisebb és tömörebb valami, annál jobb. Az eredmény az, hogy egyre több és egyre kisebb alkatrész kerül felhasználásra, egyre bonyolultabb kombinációkban. Néha oly módon, hogy az anyagok teljesen összekeverednek, illetve csak felgőzölve vannak jelen. Nem kell újrahasznosítási szakértőnek lenni ahhoz, hogy el tudjuk képzelni, ilyen esetekben szinte lehetetlen az egyes összetevőket visszanyerni.

 

Miközben a biológiai sokféleség csökken, és eljött a fajok kihalásának hatodik hulláma, a termőterületek eltűnnek, ugyanakkor az élelmiszer-termelést bővíteni kellene az Afrikában és Ázsiában robbanásszerűen növekvő népesség ellátására. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?

A probléma nem az emberek száma és a népesség folyamatos növekedése. Nem az a baj, hogy túl sokan vagyunk, hanem az, hogy túl ostobák. A hangyák a Földön mindenütt tömegesen vannak jelen, becslések szerint világszerte 10 trillió példány él, biomasszájuk nagyobb, mint az egész emberiségé! Létezésük mégsem jelent problémát a környezet számára. Igazi újrahasznosító mesterek, hiszen nemcsak saját anyagaikat, hanem más élőlények hulladékát is újrahasznosítják. Hulladék nem létezik – minden tápanyag! Kérdésére konkrétan válaszolva: hogyan lakassuk jól a Föld lakóit? Ehhez újra kell gondolnunk a dolgokat, alacsonyabb szinten kell beszállnunk a táplálékláncba. Nem az a kérdés, hogyan tudunk olyan marhahúst előállítani, amely nem 20 ezer, hanem csak 15 ezer liter vizet igényel kilogrammonként. Hanem inkább az, hogy mi is az egészséges táplálkozás? Nem kellene inkább nagy fehérjetartalmú algát termelnünk, akár a városokban, a háztetőkön is? Másrészt nem lenne szabad erodálunk a termőföldjeinket. A világ népessége az évszázad közepére elérheti a 10 milliárdot, miközben a szántóterület 40 százalékkal, az ivóvízkészlet pedig 30 százalékkal csökken. De ne értse félre, optimista vagyok, egy sor dologban előreléptünk. Tinédzserként egy verseny keretében szétszereltem egy televíziót, és 4360 vegyszert találtam. A kérdésem akkor az volt, hogy tévét akarsz-e nézni, vagy „saját” 4360 vegyszert. Ez azt eredményezte, hogy „ökokommunistának” neveztek és kizártak. Most, 2021-ben, Pekingtől délre két „bölcsőtől bölcsőig” modellváros is épül.

 

Nálunk a körforgásos gazdaság gondolata relatíve újnak számít, de úgy tudom, ön már 1986-ban tartott erről előadást Magyarországon.

Ez így van, emlékszem, a Hilton Szállóban találkoztam a magyar kollégákkal. Ne aggódjanak amiatt, hogy később vették fel a fonalat, hiszen így a rossz tapasztalatokból is tanulhatnak. Amszterdamban büszkén mutogatnak egy olyan bicikliutat, amelyet használt PET-palackokból építettek. Csak azzal nem dicsekednek, hogy az újrafeldolgozás során mikroszemcsék kerültek a környezetbe. Németországban még ma is lehet állami támogatást kérni a szénhamu építkezéseken történő hasznosítására, holott ez egy mérgező anyag. A közbeszéd a műanyag palackokról és fültisztító pálcikákról szól, miközben Hamburgban működik egy olyan rézkohó, amelynek károsanyag-kibocsátása egyenértékű a teljes európai háztartási szemét káros hatásával. A magyar mérnökök ebből is tanulhatnak, és a valóban hasznos dolgok megvalósításához EU-s pénzekre is pályázhatnak. A mérnökök felelőssége – Magyarországon éppúgy, mint Németországban – hatalmas: befolyásuk van a tervezésből eredő környezeti hatásokra. Ez azt feltételezi, hogy a szó valódi értelmében tervezőknek tekintik magukat. Olyannak, akiknek a korábbiaktól eltérő képe van a minőségről, hiszen a környezetre nézve mérgező termékek tervezése minőségi problémát jelent.

 

Pályafutása során számos egyetemen tanított. Mit tanácsolna a fiatal mérnökgenerációnak?

Azt tanácsolnám nekik, hogy ünnepeljék a középszerűséget ahelyett, hogy az élet minden területén tökéletességre törekednének, és állandóan azon aggódnának, hogy lemaradnak. Fontos, hogy megkérdezzék maguktól, mit szeretnek igazán csinálni, mi az, amiért szenvedélyesen rajonganak. Fogadják el, hogy a dolgok 95 százalékban középszerűek, de abban az öt százalékban, amelyre az energiáikat összpontosítják, kiemelkedőek.

 

 

 

Michael Braungart

Az 1958-as születésű német folyamatmérnök és vegyész a konstanzi és a darmstadti műszaki egyetem kémiai és folyamatmérnöki tanulmányai után 1985-ben doktorált a Hannoveri Egyetem kémiai tanszékén. Ezzel egyidejűleg 1982-től segített létrehozni a Greenpeace német kémiai osztályát, amelyet 1985 és 1987 között vezetett. 1987-ben megalapította az EPEA (Environmental Protection Encouragement Agency Internationale Umweltforschung GmbH) Intézetet. William McDonough amerikai építésszel és tervezővel együtt alapítója a McDonough Braungart Design Chemistry (MBDC) tervező és fejlesztő cégnek Charlottesville-ben (Virginia állam). McDonough-val együtt dolgozta ki a „bölcsőtől bölcsőig” koncepciót. 1994 és 2008 között anyagáramlás-menedzsmentet tanított a Lüneburgi Egyetemen, 2008 ősze óta pedig a rotterdami Erasmus Egyetem cradle to cradle kurzusának professzora. Emellett vendégprofesszori állást vállalt a Virginiai Egyetemen. Braungart a Lüneburgi Leuphana Egyetem ökotervezés professzora és a hamburgi Környezetvédelmi Intézet tudományos igazgatója. Braungart 1994 óta tart előadásokat és publikál a „jövőbiztos intelligens termékek” megvalósítása, a környezetvédelmi koncepciók kidolgozása és megvalósítása, a környezetbarát gyártási folyamatok és az összetett fogyasztási cikkek életciklus-értékelése témakörében. McDonough-val együtt több olyan könyv szerzője is, amely a termékek előállításának és újrahasznosításának fenntartható újragondolására szólít fel az öko-hatékonyság elve alapján. 2003-ban megkapta az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) elnöki zöld kémiai kihívás díját. Braungart felesége Monika Griefahn német politikus (SPD) és a Greenpeace Németország társalapítója, két lánya van, fia 2013-ban meghalt. Testvérei a tudós Georg és Wolfgang Braungart.

 

 

 Fotó: Christian Streili