Korunk egyik legmeghatározóbb építésze, Frank Gehry újabb korszakalkotó épületet tervezett: az új arles-i torony júniusi elkészülte apropóján adott exkluzív interjú összegzését olvashatják.

Frank Gehry új arles-i tornya egyaránt illeszkedik a római kor hangulatát őrző városhoz és napjaink környezetvédelmi ideológiájához – állítja az építész a Dezeen magazinnak adott exkluzív interjújában. Ebben a Pritzker-díjas építész egyebek mellett elmondta, hogy a torony acél-beton váza és üvegezett dob alja az építészet karbonlábnyomával kapcsolatos jelenlegi aggodalmakra reagál. „Nem lógunk ki a trendekből” – mondta a kanadai-amerikai építész. „De ezt nem tudom pontosan elmagyarázni. Minden egyes kib*szott részletre reagálok, ami az emberekkel történik. Szóval mindent figyelembe veszek, amennyire csak tudok” – tette hozzá a 92 éves építész, amikor az épület környezettel kapcsolatos viszonyáról kérdezték. A fenntartható elemek közé tartozik a kör alakú üvegezett pódium természetes szellőzése, illetve az, hogy az épület energiájának egy része megújuló forrásokból származik. Az épület tényleges szén-dioxid-kibocsátási adatait azonban nem hozták nyilvánosságra.

A torony júniusban nyílt meg a hatalmas Luma Arles kulturális campus többi részével együtt, 14 éves tervezési és kivitelezési fázist követően. A meghökkentő épület bejárati pavilonként, kilátótoronyként, kiállítási és rendezvénytérként, valamint a 27 hektáros campus jelzőfényeként is szolgál, amelyet Hoffmann Maja, a Luma Alapítvány művészetgyűjtő alapítója és a Hoffmann-La Roche (ma Roche) gyógyszeripari vállalat örököse rendelt meg. (A 2004-ben alapított filantróp alapítvány „a művészet, a kultúra, a környezetvédelmi kérdések, az emberi jogok, az oktatás és a kutatás közötti közvetlen kapcsolatokra összpontosít”. A Luma név Hoffmann gyermekeirel, Lucasra és Marinára utal.)

Igyekszem nem ismételni magam

Hoffmann svájci származású, de apja birtokán nőtt fel a franciaországi Arles melletti Camargue mocsaras vidékén, és Gehry-vel 2006-ban kezdtek el tárgyalni az épületről. Ez jóval azelőtt történt, hogy a fenntarthatóság az építészeti napirend prioritásai között szerepelt volna; akkoriban még a csillogó ikonok voltak a divatban. Szóval ezek a beszélgetések kilenc évvel Gehry titániummal burkolt bilbaói Guggenheim Múzeumának megnyitása után, és három évvel a Los Angeles-i Walt Disney koncertterem rozsdamentes acélból készült épületének befejezését követően kezdődtek. Gehry azonban azt mondta, hogy a hasonlóság – vagy inkább retrospektív flasback érzés – ellenére minden egyes projektje egyedi, és nincs szó arról, hogy egyfajta építészeti szemléleti evolúcióba illeszkedne. „Igyekszem nem ismételni magam. Amikor tervezek, csak arra gondolok, amit éppen csinálok, és persze azokra az emberekre, akikkel együtt dolgozom, mint például ebben az esetben az itteni közösség.

Az 1997-es bilbaói épület mutatta be a várost a világnak, újjáélesztette a település gazdaságát és önképét, és elindította az ikonikus kulturális épületek trendjét a városokban, amelyek a „bilbaói hatás” megismétlését remélik. Gehry-t kissé zavarba ejti ez a kifejezés. „Nem igazán érdekel ez, de szép, hogy megváltoztatta a közösséget” – mondta, mire egyik munkatársa közbeszól, rámutatva, hogy halálos fenyegetéseket is kapott, amikor az épületet először javasolták. „Amikor Bilbaóban jártam, szomorú hely volt” – folytatta. „Nehéz gazdasági helyzetben voltak. A fiatalok elmentek Bilbaóból, hogy máshol járjanak egyetemre. Nem maradtak ott.” Gehry Guggenheimjének tulajdonítják, hogy a spanyolországi Baszkföldön található posztindusztriális város szerencséje megfordult.

Nem akartam megváltoztatni a várost

„Azt mondták nekem, hogy több mint nyolcmilliárd eurót kerestek azóta, hogy megnyílt az épület. Ha most odamegy az ember, barátságos, nyitott és boldog. Az emberek mindig azt mesélik nekem, hogyan változtattam meg a várost, de nem akartam megváltoztatni a helyet, csak a részévé akartam válni.” De Arles nem Bilbao. Az UNESCO világörökségi helyszíne már most is mágnesként vonzza a látogatókat, akik a látványos római kori maradványok, Vincent van Gogh művészhez fűződő kapcsolata és a Les Rencontres d’Arles, a világhírű éves fotófesztivál miatt érkeznek ide. A város szélén, az SNCF (a francia MÁV – a Szerk.) egykori vasútépítő üzemében található Luma Arles kampusz egy újabb világszínvonalú látványossággal gazdagítja a mindössze 50 ezer lakosú kisvárost.

Több mint 100 modell készült fémből, fából… ez egy hosszú, hosszú út volt” – mondta Gehry a tervezés folyamatáról. Az építész pályafutása során Gehry úttörő szerepet játszott az építészeti formák létrehozásának új megközelítéseiben, többek között a félig-meddig elkészített papír- és kartonmodellek beszkennelésében és 3D-s szoftverben történő módosításában. Ezúttal azonban a modelleket a saját csapata készítette. Gehry számos helyi hatást említ a torony formájával kapcsolatban. Ezek egyike Vincent van Gogh, a művész, aki 1888 és 1889 között a városban élt, és számos legismertebb művét itt festette. Gehry a rozsdamentes acélból készült homlokzatot Van Gogh Les Alpilles című festményének ecsetvonásaihoz hasonlította, amely egy Arles-tól északkeletre fekvő alacsony hegyvonulatot örökít meg, és hatott rá a holland művész Csillagos éjszaka című festménye is.

Óhatatlan, hogy az épületnek vannak ellenzői is, de vajon a kritika foglalkoztatja Gehryt? Vagy inkább ad egy kis időt az embereknek, hogy megszokják az új épületeket a szomszédságukban? „Inkább az utóbbi” – válaszolja erre. „Nem feltételezek semmit. Tényleg. Ezt az állapotot barátságos vagy boldog bizonytalanságnak hívom.”

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható:

https://www.dezeen.com/2021/06/29/frank-gehry-interview-luma-arles/

Fotók: Dezeen