1971. június 9-én avatták fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) legnagyobb értéket képviselő oktatási-kutatási célú nagyberendezését, az egyetem területén létesített medence típusú oktató- és kutatóreaktort. A nukleáris reaktort, melynek hűtőközege és moderátora könnyűvíz, reflektora víz és grafit, elsősorban a reaktorhoz – mint sugárforráshoz – kapcsolódó laboratóriumi, és reaktor-üzemeltetési gyakorlatok tartására, továbbá kutatási célra neutron- és gamma-forrásként használják. A komplex nukleáris berendezéshez radiokémiai, neutron- és reaktorfizikai, és sugárvédelmi laboratóriumok sora tartozik. „A BME Oktatóreaktora, eredeti nevén a Tanreaktor 1971. május 22-én vált először kritikussá, önfenntartó lett a szabályozott láncreakció. A felépülése már önmagában is komoly eredménynek tekintendő, hiszen ez a létesítmény volt az első és mind a mai napig egyetlen teljes egészében hazai tervezésű és kivitelezésű atomreaktor hazánkban. Később a paksi atomerőmű létesítésekor, illetve az erőmű kezelése, üzemeltetése során nagyon fontos tényező volt, hogy hazánkban ekkorra egy széles körű és kiválóan felkészült szakemberréteg alakult ki, köszönhetően többek között a tanreaktor létesítésének, üzemeltetésének, illetve a tanreaktor szakemberei által folytatott komplex oktató munkának. Az elmúlt ötven évben sok száz mérnök, fizikus, vegyész, tanár illetve szakmérnök nukleáris szakirányú képzésében nyújtottunk kísérleti és elméleti bázist. A berendezés üzemeltetését a következő húsz évben is folytatni szeretnénk. Ennek – jelen tudásunk szerint – műszaki akadálya nincsen” – tájékoztatott dr. Czifrus Szabolcs, a BME Nukleáris Technikai Intézet (NTI) igazgatója. Egy, a Műegyetem területén létesítendő tanreaktor története még annak beindítása előtt tíz évvel kezdődött, ugyanis műszaki, tudományos körökben a gondolata a 60-as évek elején fogalmazódott meg. A világ számos országa, köztük hazánk szakemberei is komolyan foglalkoztak a gondolattal, hogy a villamosenergia-termelés területén szerephez juttassák az atomenergetikát. A felpezsdülést bizonyítja: 1959-ben üzembe lépett az első budapesti atomreaktor, a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) területén. Ez kis teljesítményű kutató reaktorként indult, a tervezését teljes egészében szovjet szakemberek végezték és nagyrészt ők irányították az építési munkálatokat. A berendezések zömét is a Szovjetunióban készítették. A reaktor üzemeltetése során a KFKI-ban kialakult egy szakembergárda. A hatvanas években már égető problémát jelentett, hogy hazánk energiahordozókban szegény ország. Szakmai körökben elfogadott vélemény volt, hogy atomerőművet kell létesíteni, így elkezdődött a személyi feltételek megteremtése. Számos egyetemi hallgatót küldtek külföldi tanulmányokra, elsősorban a Moszkvai Energetikai Egyetemre. Emellett néhány hazai egyetemen is elkezdődött hasonló képzés mind graduális, mind posztgraduális szinten. Ebben a munkában vett részt többek között Simonyi Károly és Lévai András professzor is. Történelmi tény: az első atomenergetikai szakmérnöki képzés a Műegyetemen indult. 1961-ben felmerült a gondolat, hogy szükséges lenne egy egyetemi reaktor felépítése is. Már ekkor a BME-t tartották a legalkalmasabbnak a tanreaktor fogadására, fenntartására. 1961-ben készült egy elemző tanulmány a KFKI-ban, melyben a szóba jöhető típusokat vizsgálták. 1962 elején Kökény Mihály, az OAB akkori titkára és Lévai András, a Nehézipari Minisztérium villamos energetikáért felelős miniszterhelyettese megállapodást kötött, hogy egy egyetemi atomreaktor épül. Az OAB 18,5 millió forintos keretet biztosított a létesítmény felépítésére. A döntés után is nagy gyorsaságról tettek tanúbizonyságot a magyar szakemberek, már abban az évben elkészültek az elvi tervek. Ettől kezdődően a tervezési munkálatokban az egyetemi koordinátori szerepet, illetve a BME képviseletét Lévai professzor irányítása mellett Csom Gyula professzor látta el. Az elkészült terveket kiküldték a moszkvai Kurcsatov Intézetbe, és a tervzsűrire 1963 márciusában került sor. A szovjet szakemberek a tervezeteket megfelelőnek találták. 1963-1966 között zajlottak – a Kurcsatov Intézetből kapott tanácsokat figyelembe véve – a részletes tervezési és engedélyezési munkálatok. A tervezési munkát az ERŐTERV vezette, továbbá részt vállaltak a KFKI, az Izotópintézet, illetve a BME szakemberei is. 1966-ban az engedélyezési munkálatok is befejeződtek, így a tényleges munkálatok 1967-ben kezdődtek. Ez év végén Csom Gyulát nevezték ki a leendő atomreaktor vezető főmérnökévé. Figyelembe véve a leendő létesítmény oktatási szerepét, hogy hallgatók, vagyis kiképzetlen emberek jelenlétét is számításba kell venni, továbbá a tényt, hogy a reaktort gyakorlatilag Budapest közepére tervezték, a legfontosabb tervezési szempont a biztonság volt. Ennek érdekében a reaktor teljesítményét nagyon alacsonyra tervezték, és KFKI reaktorában már jól kitapasztalt EK-10-es fűtőelemeket alkalmazták. Jelentős energiát fordítottak arra, hogy a tanreaktort alkalmassá tegyék magas szintű oktatási és kutatási feladatokra is, így az üzembe lépés után azonnal elkezdődhetett a képzés. Csom Gyula már a főmérnöki pályázatában hangsúlyozta, hogy a tanreaktort nem „egy kazánház szerű szolgáltatónak” kell majd tekinteni, hanem hasonlóan más tanszékekhez komoly oktatási és kutatási szereppel kell rendelkeznie. 1973-ban a tanreaktort egyetemi intézetté (NTI) nyilvánították, melynek élén Csom Gyula állott 1993-ig. A tanreaktorban folyó képzésben részt vehetett valamennyi olyan felsőoktatási intézmény, amelynek erre igénye volt, így az indulás utáni első tanévtől itt tanulhattak az ELTE TTK, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Veszprémi Vegyipari Egyetem és a BME gépész-, villamos- és vegyészmérnök hallgatói is. Bővebb információ a reak.bme.hu linken található.
110 éve született M. Zemplén Jolán fizikus