12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.
12° C
Ma 2024. október 04., péntek, Ferenc napja van.

Átadták Közép-Európa legnagyobb naperőművét Kaposváron

máj 27, 2021 | országjáró

Átadták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai nagyvállalat 36 milliárd forintból épült, 100 megawatt teljesítményű naperőművét Kaposváron, május 27-én.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményen azt mondta: jelenleg ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon.

A kaposvári naperőmű 5 százalékos növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban, a nagyságrendje annyi, mint a somogyi megyeszékhely lakosságának teljes éves energiaigénye, emellett 120 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást tesz szükségtelenné – jelezte. Kijelentette: a beruházás kiemelten fontos, mert hozzájárul Magyarország klímapolitikai céljainak megvalósításához, és jó példája azon fejlesztéseknek, amelyeket a beruházók a koronavírus-járvány alatt is folytattak, bízva a magyar gazdaságban. Palkovics László emlékeztetett arra: Magyarország vállalta, hogy 2050-re karbonsemleges országgá válik, karbonkibocsátását 95 százalékkal csökkenti az 1990-es szinthez képest.

„Vállaltuk, 2030-ra legalább 6 ezer megawatt fotovoltaikus kapacitást telepítünk, és 2020-ra elérjük a 2 gigawattot, ez meg is történt” – tette hozzá. Rámutatott, Magyarországnak 2021 elején már 2,3 gigawatt naperőmű-kapacitása volt, amihez most hozzáadódik a kaposvári naperőmű teljesítménye.

A miniszter szólt arról is, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül 3 millió forintra lehet pályázni lakóházak, lakások rekonstrukciós munkáira és napelemek telepítésére, emellett a nemzeti helyreállítási terv forrásából is jelentős összeg, több mint 150 milliárd forint jut kiserőművek háztetőkre telepítéséhez, fűtési rendszerek korszerűsítéséhez. „Ez utóbbi programot legkésőbb július végén meghirdetik” – fűzte hozzá.

Palkovics László a naperőművek jelentőségét érzékeltetve rámutatott, hogy idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták.

A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt – tette hozzá. A miniszter a klímavédelem fontos területének nevezte a zöldbusz programot is. Beszámolt arról, hogy Kaposváron is készülnek majd elektromos buszok a részben speciális járműveket gyártó BM Heros Zrt. helyi szerepvállalásának köszönhetően. Palkovics László kitért rá: Magyarország jelentős lépéseket tett azért, hogy számos területen erősítse együttműködését Kínával. Példaként a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, a Fudan Egyetem tervezett budapesti campusát, és egyebek mellett a koronavírus elleni küzdelmet említette.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere az új naperőművet úttörő beruházásnak nevezte a jövő energiaellátásában. „Ez az erőmű nemcsak nekünk, kaposváriaknak, hanem egész Magyarországnak fontos” – hangoztatta a politikus. Szita Károly közölte, a város vállalta, hogy 2050-re 80 százalékkal csökkenti a szén-dioxid, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. „Ma már 58 százaléknál tartunk, a most átadott beruházással azonban még nagyobb csökkenést érünk el, a célunkat nem 2050-re, hanem bő 10 év múlva elérjük” – mondta.

Kang Hubia, a CMC elnöke videokapcsolaton keresztül azt mondta az esemény résztvevőinek, hogy az 1950-ben alakult vállalat 2016-ban döntött a magyarországi naperőmű építéséről. A cég hosszú távra tervez és 1 milliárd eurót tervez befektetni Magyarországon. Hozzátette, a CMC kiemelt célja, hogy a jövő karbonsemleges legyen, fejlesztéseit ennek mentén valósítja meg. (MTI)

 

Fotó: ITM