Az Óbudai Egyetemen született az ötlet
Dr. habil. Kozlovszky Miklós, a Neumann János Informatikai Kar habilitált egyetemi docense és dékánja, valamint az EKIK BioTech Kutatóközpontjának vezetője 2020 márciusának első napjaiban (még a világjárvánnyá nyilvánítás előtt) egy olyan lélegeztető berendezést álmodott meg, amelynek egyik leglényegesebb jellemzője, hogy nem szükséges minden pácienshez dedikált gép, azaz egy berendezéssel több pácienst lehet egyszerre lélegeztetni, így több beteg ember életét lehet megmenteni. A koncepció illeszkedik az egyetem rektora, prof. dr. Kovács Levente által meghirdetett kiberorvosi kutatás-fejlesztési irányhoz, melynek keretében az Egyetemen az elmúlt időben több orvosinformatikai kezdeményezés indult el. A koronavírus elleni küzdelemben az Óbudai Egyetem alapkutatási szinten részt vesz a járvány matematikai modellezésével foglalkozó országos epidemiológiai munkacsoportban, míg alkalmazott kutatások szintjén a jelenlegi innovatív elképzelésben.
A MassVentil koncepcióról
Az Óbudai Egyetemen többen csatlakoztak Dr. habil. Kozlovszky Miklós, az EKIK BioTech Kutatóközpont vezetője által indított kezdeményezéshez, elsősorban a Neumann Informatikai Kar és a Bejczy Antal iRobottechnikai Központ kutatói, név szerint: Dr. Haidegger Tamás, Dr. Galambos Péter, Takács Bence és Garamvölgyi Tivadar. A projekt résztvevőinek elsődleges célja tehát egy moduláris tömeg-lélegeztető rendszer működő prototípusának kifejlesztése, amelyet krízishelyzetben nagyszámú, akár 5-10, 50, esetleg még több, kritikus állapotú koronavírusos beteg egyszerre történő lélegeztetésére lehet használni, amellett, hogy védeni tudják az egészségügyi dolgozókat. A tömeges lélegeztetésnek ugyanis hangsúlyos tényezője, hogy a kilélegzett fertőző levegőt a berendezés elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápolószemélyzet megfertőződésének a kockázatát. További óriási előnyt jelent, hogy a berendezés ad-hoc jelleggel telepíthető kórházon kívüli környezetben, kórházi infrastruktúra nélkül is.
Készülőben
Március 16-án a maroknyi, lelkes kutatókból álló csoport tagjai megépítették az első gépet, amelyen a koncepciót szemléltették. Motorként ekkor még egy házi porszívó szolgált. Időközben napról napra több egyetem hallgatója (többek közt SE-EKK, DEI, PTE, BME, SZTE) és kutatója csatlakozott a projekthez. Március 20-án megépült a következő verzió, amelynek gépházában már igazi motor működött. Egyúttal szenzorokat is terveztek a rendszerbe. Március 22-én az SE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika orvosai is bekapcsolódtak a fejlesztésbe. Két nappal később, március 24-én eljutottak odáig, hogy sikeresen működnek a páciens lélegeztetéshez fejlesztett szabályzók is.
2020. március 11-én a WHO világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus-járványt. Az országok vezetői elkezdték felvásárolni a lélegeztetőgépeket. Azóta a Föld minden tájáról egyre sürgetik az utánpótlást. A fejlődő országokban alig van berendezés. Az olasz tapasztalatok alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az emberéletek mentése során szinte mindenütt (eltérő mértékben) az egyik legnagyobb problémát a lélegeztetőgépek száma jelenti, illetve az, hogy a jelenleg használatos berendezések egyszerre csak egy embert képesek ellátni. Szintén nagy gond, hogy a hagyományos lélegeztetőgépek esetében a kilélegzett levegő a közös légtérbe áramlik, így fokozottan veszélyezteti az egészségügyi személyzetet.
Nemzetek feletti összefogás
A projekthez a mérnökök és kutatók mellett orvosok, közgazdászok, újságírók, fizikusok, matematikusok, jogászok, valamint egyre több hallgató is csatlakozik. A résztvevők közös vállalása szerint tudásuk legjavát, eredményeiket, minden, a tömeg-lélegeztetőgép megvalósítására szánt szellemi terméküket önkéntesként, ingyenesen bocsátják az azokat a gyakorlatban felhasználni kívánók rendelkezésére. Közös munkájuk eredményét publikálják, és mindenki számára, aki a COVID-19 járvány megfékezésén fáradozik, térítésmentesen hozzáférhetővé teszik. Egyúttal kérik, aki teheti, segítse a nemzetek feletti összefogást! Programozókat, villamosmérnököket, makereket, designereket és tesztereket, média szakembereket keresnek, emellett többek közt olyan mérőműszerekre is szükségük van, amelyekkel megfelelően tudják dokumentálni a teszteket. A programhoz a MassVentil Project Facebook-oldalán keresztül lehet csatlakozni.
A projektről a http://massventil.org/ oldalon olvashatnak bővebben.
Forrás: Óbudai Egyetem; Nyitókép: Jászai Csaba