Okos hálózat mintaprojektet indított az MVM Csoporthoz tartozó NKM Áramhálózati Kft. Zsombón, a rendszert február 20-án adták át a Csongrád megyei községben.
Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója az ünnepségen kijelentette, forradalmi változás indult el a villamosenergia-szolgáltatás területén, ezzel a hálózatfejlesztés logikájában is lépést kell tartani. A karbonsemlegesség elérése érdekében a fotovoltaikus erőművek terjedése fellendülés előtt áll, ezért a hálózati működést át kell gondolni, megoldást kell találni az energia tárolására háztartási és ipari méretekben is – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. Alkér Zoltán, a cég infrastruktúra vezérigazgató-helyettese közölte, a Zsombón elindított mintaprojekt célja, hogy a kialakított okos hálózat segítségével megismerjék az ügyféligényeket. A mintaprojektbe bevont háztartásokat okos mérőkkel szerelték föl, az áramerősséget és a feszültséget mérő szenzorokat helyeztek el a hálózatban, akkumulátoros energiatárolót és elektromosautó-töltőt telepítettek. A rendszerből kinyert adatokat pedig üzemirányítási szoftver segítségével elemzik – mondta a szakember. Az eseményen tartott ismertetés szerint az egy transzformátor körzethez tartozó mintaprojekt területén 2,5 kilométeres hálózat kapcsolja össze a 180 fogyasztóhoz tartozó csatlakozási pontokat. A körzetben 15 napelemes rendszert működtető ügyfél táplál vissza energiát a hálózatba. A jelenleg tesztüzemben működő akkumulátoros energiatároló napközben feltöltődik, az esti órákban pedig kisül, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a hálózati feszültséget az engedélyezett tartományon belül tartsák. A folyamatosan bővülő mintaprojekt része olyan megoldás kidolgozása, amely automatikusan biztosítja a szabványos feszültséget a hálózatban.
A Smart Grid projekt célja, a 2040 környékén várható ügyféligények és hálózati kihívások azonosítása, az ezekből lebontható hálózati hatások és ezen hatások kezelésére alkalmas technológia, valamint az ehhez illeszkedő hálózatkép kialakítása egy meglévő transzformátor körzetben. Az új, zsombói energiatárolóval a legfőbb cél a hálózati feszültség tartományon belül tartása, valamint az energia csúcsidőszaki betárolása és csúcson kívüli kitárolása, valamint az egyes fázisok között keletkező nagy feszültség eltérések kiegyenlítése, tehát a fázis kompenzáció. „A nagymértékben terjedő megújuló energiatermelés miatt az elosztó hálózatoknak a jövőben egyre inkább meg kell felelniük az új és a korábbiakhoz képest nagyban különböző igényeknek. Részben ezekre az igényekre reagál Smart Grid (okos hálózati innovációs) projektünk. Az energiatárolóknak kiemelt jelentőségük van a háztartási és hálózati napelemes penetráció kezelésében annak érdekében, hogy Magyarország klímavédelmi céljai teljesülhessenek és gyermekeinknek egy élhetőbb jövőt teremtsünk” – mondta Alkér Zoltán.
Az MVM Csoporthoz tartozó NKM korábban már Kecelen is telepített közcélú energiatárolót a hálózati feszültség szabályozásának céljából. Az NKM a Smart Grid projekt tanulságai és eredményei alapján, amelynek része a zsombói energiatároló működése is, pontosabban meg tudja határozni a jövő kihívásait és lehetőségeit az energiaszektorban.