A magyar informatika születését az első elektronikus számítógép megépítésétől számítják: 1959. január 21-én – két évnyi építést követően – adták át az első, szobányi méretű, 30 négyzetméternyi területet elfoglaló M-3 komputert, amit később többek között az Erzsébet-híd statikai számításainak ellenőrzésére használtak.

Az M-3 terveit a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Energetikai Kutatóintézetében dolgozták ki 1956-58 között. A cél egy, az abban az időben a működő katonai célokra szolgáló nagy számítógépeknél (BESZM, Sztrela) olcsóbb és kisebb polgári felhasználásra alkalmas számítógép létrehozása volt. Magyarországon 1956-ban hozták létre Varga Sándor vezetésével az MTA Kibernetikai Kutatócsoportját. A forradalom miatt a kutatócsoport valójában 1957 februárjában kezdte meg működését, de még ennek az évnek augusztusában hozzákezdett a Szovjetunióból kapott tervdokumentáció alapján az első magyar gyártású számítógép építéséhez. A számítógép kizárólag magyar gyártmányú a Tungsram által gyártott világszintvonalú szubminiatűr elektroncsövekből épült. Egyedi magyar fejlesztés volt a memóriát helyettesítő mágnesdob is.
Az első magyar M–3 az MTA Számítástechnikai Központjában 1960 és 1965 között működött üzemszerűen. 1965-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemre szállították, ahol 1968. január 2-ig működött. (Egy ún. nulladik generációs számítógépet már az M-3 előtt megépítettek a Műegyetemen Kozma László irányításával, ez a masina azonban elektromágneses relékből épült, még nem felelt meg a Neumann-elveknek.)
Történeti érdekességek

A gép összességében 770 elektroncsőből és 2000 kuprox-diódából állt, közel 500 alegységbe szervezve, és mintegy 30 m² területet foglalt el; 10 kW fogyasztása miatt hűtése komoly problémát okozott. A hálózati feszültségingadozások kiküszöbölése érdekében a tápfeszültséget egy motorgenerátor szolgáltatta. Dobmemóriából négyet is a géphez lehetett (volna) kapcsolni. Hibakeresésre és tesztelésre külön „alegység-vizsgáló” berendezés szolgált.
Az M-3 gépen szólalt meg az első magyar „számítógépes zene” is, a saját fejlesztésű hardver kiegészítés révén. Minden programnak jellegzetes zenéje volt, amelyet programozója már jól ismert; így például a diagnosztikai programok „zenéjéből” meg lehetett állapítani, hogy a gép jól vagy hibásan működik-e – már, ha valakinek jó füle volt.
A gépet szegedi működése végén szétszerelték, alkatrészeit más célokra felhasználták. Az első magyar fejlesztésű elektronikus számítógép lévén, fontos szerepet játszott a számítástechnikai kultúra hazai elterjesztésében. Az MTA KKCS munkatársai a későbbiekben a hazai számítástechnikai fejlesztések és alkalmazások meghatározó személyiségei lettek.

Az M-3 jelentősége

Az M–3 elsődlegesen műszaki tudományos számítások végzésére tervezték. Kiválóan alkalmas volt közönséges és parciális differenciálegyenletek integrálására. Nem csak lineáris, hanem nemlineáris egyenletek esetén is. Sokváltozós algebrai és transzcendens egyenletek megoldására és lineáris programozási feladatok elvégzésére.
Az M–3-as számítógépnek, és a gépet létrehozó Kibernetikai Kutató Csoportnak a hatása a magyar informatikára szinte felmérhetetlen. Létrejött az a szakmai műhely, amely képes volt az országban először egy működő számítógépet felépíteni, kialakult az az informatikus gárda amelyik a feladat kitűzésétől annak kódolásán át komplett feladatok megoldására képes volt. És nem utolsósorban, kialakult az a felhasználói kör, amely megértette a számítástechnika jelentőségét, és megszületett a számítógép használt iránti igény a gazdaság legkülönbözőbb területein.
Felsorolásként néhány az M–3 segítségével végzett nagyobb jelentőségű munka:

  • Frey Tamás, Szelezsán János: Az Erzsébet híd statikai számításai
  • Balatoni János: Optikai rendszerek tervezése
  • Gergely József: Elektronok becsapódása (5000 adat kiértékelése)
  • Sándor Ferenc: Dinamók, transzformátorok tekercselési számításai

Források: Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Wikipédia