A New York-i székhelyű Wired Magazin értesülései szerint a következő néhány évben új generációs atomerőművek kezdhetik meg az energiatermelést. Az új reaktorok relatíve kis méretűek és biztonságosabbak lesznek elődeiknél, ám ami ennél is fontosabb, kulcsfontosságúak lehetnek az éghajlati céljaink elérésében.

A XXI. század egyik legnagyobb kihívása az emberiség szempontjából az éghajlatváltozás, melynek okai részben ismertek, lassítására, illetve megállításának szükségességére napról-napra többen hívják fel a figyelmet és keresik a megoldást, többek között az alternatív energiaforrások kutatás-fejlesztésével. Az atomenergia bizonyos környezetvédő körökben komoly ellenségnek számít, ugyanakkor növekszik azon energia-szakértők és politikai döntéshozók száma, akik osztják azon véleményt, hogy az atomok megosztása nélkülözhetetlen része lesz a világ elektromos áramának szénmentesítésében.

Az Egyesült Államokban az atomenergia a felhasznált villamos energia mintegy kétharmadát teszi ki, ám a meglévő reaktorok közelednek az előzetesen meghatározott élettartamuk végéhez, ráadásul az egy milliárd dollár feletti költségvetésű két új épülő reaktor átadása több éves késésben van. Nem véletlen tehát, hogy az engedélyezés alatt álló, NuScale Power nevet viselő startup által tervezett új prototípusreaktor az Oregon State University campusán található. Legfontosabb tulajdonságai között – kis méretén kívül – szerepel, hogy üzemeltetéséhez nincs szükség hatalmas hűtőtornyokra, könnyedén szállítható és szinte bármilyen vészhelyzet olvadás nélkül orvosolható, köszönhetően a mostani reaktorokhoz képest használt elenyésző mennyiségű nukleáris üzemanyagnak.

A NuScale egy könnyűvizes reaktort használ, 65 láb magas és 9 láb átmérőjű, ami nagyjából megegyezik két egymásra rakott iskolabusz méretével, ami azért is érdekes, mert körülbelül száz reaktor befér(ne) egy hagyományos reaktor tartályába, ugyanakkor ez a kis reaktor 60 megawatt energiát képes előállítani. Egy egységben több reaktor kombinálható és az energiaigény mennyiségétől függően telepíthetőek a modulok. Nem elhanyagolható előny továbbá, hogy méreténél fogva számos hűtési és biztonsági mechanizmussal rendelkezik, ezzel garantálva egy következő Csernobil elkerülését.

Jose Reyes, a NuScale társalapítója, egyben műszaki vezérigazgatója nyilatkozata szerint, hogy fejlesztésük méreténél fogva alkalmas arra, hogy földalatti vízmedencékben legyenek elhelyezve, így egy esetleges reaktor szivárgása esetén a hő lassan diffundálhat a medencébe. Ez azt is jelenti, hogy a reaktorokat közelebb lehetne építeni azokhoz a helyekhez, ahol szükség van az energiájukra, kiiktatva a hagyományos üzemek 10 mérföldes távolságban megszabott biztonsági előírását.

Az amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság 2016 óta vizsgálja a NuScale terveit, ami várhatóan még legalább egy évig el fog húzódni. Ha a bizottság áldását adja, a társaság végre megkezdheti az első ilyen típusú kereskedelmi reaktor építését. Mindeközben azonban egy másik startup, az OKLO engedélyt kapott egy 1,5 megawattos – eddig kizárólag a tengeralattjárókban használt – folyékony-fémhűtésű elven működő mikroerőmű felépítésére az Idaho Nemzeti Laboratóriumban. Forrás: www.wired.com