„Köztes tér a kint és bent között”

A különleges épület tervezési koncepciójáról, inspirációkról és a palacsintáról is beszélgettünk interjúnkban Sou Fujimotóval.

– Tervezőként mindig az érdekelte, hogyan lehet a természeti és az épített környezetet integrálni. Ezt a projektet ezek szerint az ön mérnökirodájára szabták?
– A helyszín egy gyönyörű park, a feladat így pont az volt, ami engem nagyon foglalkoztat: hogyan lehet az épített és a természetes környezet harmóniáját megteremteni, vagyis hogyan lehet elhelyezni egy épületet úgy, hogy közben a természetet is tiszteletben tartjuk. Erre válaszul adtunk le egy teljesen transzparens épülettervet, melyből bárhonnan kiláthatunk majd a környezetre, a parkra. A természetes környezet folytonosságát szerettük volna megteremteni a házban a tető alatti köztes tér létrehozásával, illetve a tetőn kialakított nyílásokkal, úgynevezett fénykutakkal. A ház szinte beleolvad a természetbe. Ezek az ötletek adták a pályázati anyagunk terveit, a különleges környezetből sokat merítettünk.

– Hogyan, milyen lépések és kompromisszumok alapján alakult ki az épület végleges építészeti koncepciója és terve?
– Sosem gondoltam a módosításokra kompromisszumként. Minden esetben meg kell találni a koncepció és a valóság közötti egyensúlyt. Minden kérdést alaposan megvizsgáltunk, olyan szükséges szempontok alapján, mint például a technológia és funkcionalitás. Ez a folyamat, ha úgy vesszük, még most is tart, a napokban Budapesten vagyok, hogy az épület alkotóelemeit, burkolatait válasszuk ki a magyar partnerekkel közösen. Példaként a belső mennyezetet említeném, a tenderanyagban tükörszerű fémlemezként képzeltük el a mennyezet kialakítását, de úgy éreztük, ez túl sok lenne a valóságban. A Zeneakadémia gyönyörű díszítése megihletett, az itt látott falevél motívumot gondoltam újra, és helyeztem el egy kortárs épületben. Azt gondolom, jó megoldás született, sőt az épület természettel való kapcsolatát talán jobban is erősíti a falevéldíszítés, mint az eredeti elképzelés.

– Építészeti filozófiája alapvetően arról szól, hogy miként lehet az építészet nyelvét a természetére lefordítani, és fordítva, illetve hogyan lehet minél gazdagabb tereket létrehozni. A Magyar Zene Háza esetében ez mennyire sikerült?
– Elégedett vagyok az eredménnyel. Az épület talán legfontosabb eleme a tető, amely egyszerre ad belső helyszínt zenei programoknak, és teremt kapcsolatot a természettel. A tető ugyanis az épület belső és külső része fölött lebeg, a két tér között pedig egy nagyon különleges környezetet alakítottunk ki, igazából egy köztes teret hoztunk létre kint és bent között. Azt gondolom, hogy ezzel a megoldással, illetve a ház transzparens, könnyed dizájnjával szinte megteremtettük a külső és belső tér összeolvadását.

– Az épület talán leginkább meghatározó eleme a hatalmas tetőszerkezet lesz. Máris akadnak, akik a palacsinta becenevet adták neki. Mit szól hozzá? Szereti a palacsintát?
– Jól hangzik, ha az emberek szeretik ezt a nevet, akkor én is, ahogy a palacsintát is.

– Tervezői pályafutásában mit jelent ez a fejlesztési projekt?
– A Magyar Zene Háza különleges helyet foglal el a szakmai karrieremben, igazából ez az első külföldi kulturális intézmény, amit megvalósíthatok. A helyszín miatt is nagyon különleges, egy könnyed épületet hozhatok létre a természetben, de mégis a város közepén. A tervezés folyamata során újra és újra felismerhettem a természet és az épített környezet kapcsolatának fontosságát. Sokat tanultam a projektből, hogyan lehet továbbfejleszteni egy épületet a koncepciótól a megvalósításig. Amikor megnyertük a Zene Háza tervezését, még nem volt olyan sok nemzetközi projektünk, most, öt évvel később már más a helyzet. Szóval az elmúlt öt esztendő nagyon fontos időszak volt az életemben, s ebben a Magyar Zene Házának is nagy szerepe van.

Az interjú a Mérnök Újság 2019. júliusi számában jelent meg.

Tegyen egy virtuális sétát az épületben: