A száraz április, a hűvös-csapadékos május után kánikulai napokkal robbant be júniusban a nyár, hogy egyből váltsunk is a – még nem ismert időjárású, de biztosan – műanyagmentes júliusba (Plastic Free July). Panelmondatként emlegethetnék uborkaszezont is, de nem teszem, hiszen a színházi, bírósági, jogszabályalkotási területeken megszokott leállás nem kifejezetten jellemző a mérnökszakmákban. A klímaszerelők és a lángossütők idegein se játsszunk, holtszezont hirdetve.

Ugyanakkor – mint minden nyárelőn – a közbeszéd kedvelt témájává válik a klímaváltozás kérdése. Az első hőhullámokkal törnek felszínre a gondolatok: mi az, amit tapasztalunk éppen? Gaia szeszélye, a természetben évmilliók óta meglévő folyamatos változás, avagy az emberi társadalmak vitathatatlanul ijesztő nyoma bolygónkon? (Esetleg mi vagyunk öregebbek és nehezen viseljük a szélsőségeket?) Nem segíti a közbeszédet az sem, hogy a kérdéskört tapinthatóan polarizálja a nagypolitika és a pártpolitika szűrője, ezért úgy tűnik, mintha politikai és hitéleti kérdést kéne megválaszolnunk. Pedig nem ez a helyes megközelítés, mérnökként különösképpen nem.

A napokban Magyarországon járt a közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett Joseph E. Stiglitz közgazdász érdekes párhuzamba állította a klímaváltozást a nagy háborúkkal és az azokban tett nemzeti erőfeszítésekkel. Mondhatja-e azt egy nemzet az ellenség támadása idején, hogy nincsen pénze védekezni? Mondhatja-e a Homo sapiens, hogy nincs pénze, kedve, ideje védekezni? Érezhetően költői kérdések. Veszem a bátorságot, hogy a gondolatot a karbonlábnyomon túlterjesztve kérdezzem: megkérdőjelezhetjük-e azt, hogy az ember lenyomata túl erőssé vált bolygónkon? Félrefordulhatunk-e a klimatikus, népesség(mozgási) problémák, a kifogyóban lévő speciális nyersanyagok, mezőgazdasági és vízellátási nehézségek elől? Vagy a (forró és száraz) homokba dugjuk a fejünket, miközben ezeknek messzemenő további következményei vannak/lehetnek?

Visszatérve Stiglitz alapfelvetésére: a háború megérkezett (tulajdonképpen mindegy is, hogy pontosan mekkora az ember szerepe), meg kell harcoljuk. Költséges lesz? Természetesen! Egyáltalán nem biztos ugyanakkor, hogy eleve elveszett az ügy – és itt kaphatnak kulcsszerepet a mérnökök és a tudósok. Egy megfelelő – hisztériától mentes – „mozgósítás” olyan technológiai fejlesztéseket és változásokat hozhat belátható időn belül, amelyek valódi választ adhatnak a ma feszítő kérdésekre. Nem utópia arról beszélni, hogy a mai gazdaság és technológia alapkövei javíthatók, esetenként cserélhetők. Politikai és társadalmi támogatás mellett higgadtan, a természettudományokra alapozva kell a legfontosabb döntéseket meghozni. A jogállamokban ugyan választási ciklusokban, esetleg évtizednyi távlatban gondolkoznak, de most magasabbra kell emelni a szemünket, távolabbi horizontra.

Szeptemberben a Mérnök Újság 25 éves évfordulóját ünnepeljük, negyed évszázados múlt áll a kamara lapja mögött. De fő célkitűzésünk, a mérnökközbeszéd és a mérnökök közéleti szerepvállalásának támogatása nem változik. Nem teszünk mást most, ebben a lapszámunkban sem, beszélünk a globális kihívásokról, teret adunk a véleményeknek. A megoldások jó részét a mérnökök találhatják meg, okosan és felelősen.

A nyári időszakra minden olvasónknak feltöltő pihenést kívánok, uborkaszezon helyett pedig dinnyeszezont!