BERUHÁZÁSLEBONYOLÍTÓI MESTERISKOLA

A beruházáslebonyolítói mesteriskolát 2019 tavaszán indította el a Magyar Mérnöki Kamara és a vele együttműködő szakmai szervezetek – a Magyar Építész Kamara, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség, valamint az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nkft.

Az alapítók – figyelemmel a piaci igényekre is – kifejezetten gyakorlat-központú képzést kívántak nyújtani olyan mérnökök számára, akik előzetes beruházási, illetve építőipari gyakorlattal rendelkeznek és elhivatottságot éreznek a beruházás-lebonyolítás, mint szakmai tevekénység iránt, és ehhez rendszerezett tudásra kívánnak szert tenni. A mesteriskola már négy sikeres évadot tudhat maga mögött: összesen mintegy háromszáz hallgató vett részt a kurzusonként 96 tanórás képzésben, amely záródolgozattal fejeződött be. A képzés eredményeként a Magyar Mérnöki Kamara a tagjai számára tanúsítványt állított ki, míg a nem kamarai tag hallgatók a létrehozó szervezetek oklevelét kapták meg.

A kamara a mesteriskola programjáról és előadóiról minden kurzus kezdetén egyeztetéseket folytatott a közreműködő szakmai szervezetekkel és az építési beruházási piac szereplőivel. Ennek keretében, a tapasztalatokat és hallgatói véleményeket figyelembe véve most, az ötödik évad meghirdetése előtt újfent megújítottuk a képzés tematikáját és a képzési díj rendszerét.

Az első mesteriskola 2019. elején kezdte meg működését, jelenleg pedig immár a 5. alkalommal kerül megrendezésre.

A képzés részletei:

  • Első képzési nap: 2022. november 3.
  • A képzés további menetrendje itt érhető el.
  • A képzés teljes díja 520.000 Ft, amelyből a mérnöki kamara tagjai kedvezményben részesülnek. A részletekről itt tájékozódhat.
  • Regisztráció kezdete: (2022. szeptember 15-e, csütörtök 12:00)
  • Jelentkezési határidő: (2022. október 9-e vasárnap, éjfél). A részvételnek nem feltétele a kamarai tagság, azonban alapfeltétele a szakirányú mérnöki végzettség.
  • Helyszín: 1117 Budapest, Szerémi út 4. , a Magyar Mérnöki Kamara földszinti ovális stúdiója
  • A mesteriskola a felnőttképzési törvény szerint bejelentett képzés, a Magyar Mérnöki Kamara felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: B/2020/008514
  • A képzési napokon való személyes/online részvételről a Kamara igazolást ad ki.