Rövid összefoglaló a szabványok alkalmazásáról

1994 óta a jogszabályok és a szabványok eltérő szerepkört töltenek be, ezért határozott különbséget kell tenni közöttük. Bár mindkét dokumentumtípus rendeltetése a szabályozás, célszerű, ha a műszaki tartalmú jogszabályokban elsősorban a legfontosabb általános elvek, alapvető biztonsági követelmények, továbbá a bizonyítási és engedélyezési eljárások találhatók meg. A szabványok pedig, többnyire a műszaki megvalósítás konkrét és részletes szabályait tartalmazzák. Ezen a weboldalon a továbbiakban a szabványokkal foglalkozunk, a jogszabályokról itt talál információkat.

A szabványokat nem az államigazgatás keretein belül, hanem a civil szférában dolgozzák ki. A nemzeti szabványok kormányzattól független, önkéntes alapon működő nemzeti szabványügyi szervezetben készülnek (Magyar Szabványügyi Testület: MSZT).

A nemzeti szabvány egyik lényeges jellemzője – amely kiemeli a többi szabványosítási dokumentum sorából –, hogy csak arra feljogosított, elismert szabványügyi szervezet dolgozhatja és adhatja ki. Ennek megfelelően, a szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény felhatalmazása alapján, hazánkban a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat az MSZT kizárólagos jogkörrel látja el. Az MSZT joga a magyar nemzeti szabványok kidolgozása, módosítása, elfogadása, továbbá közzététele, visszavonása és forgalmazása.

A nemzeti szabványokat széleskörű egyeztetési eljárást követően fogadják el (közmegegyezés). A kidolgozásban az összes érdekelt fél részt vehet a szabványügyi szervezet keretein belül. A szakmai munka az MSZT-ben a nemzeti szabványosító műszaki bizottságokban folyik (MSZT/MB). Az MSZT tagja lehet bármely jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, amely az alapszabályt magára nézve kötelezőnek elfogadja, és eleget tesz tagdíjfizetési kötelezettségének. Az MSZT tagjai bármely műszaki bizottságba delegálhatnak képviselőt egy szavazati joggal, továbbá a közgyűlésen is egy szavazattal rendelkeznek.

Az MSZT önálló, nonprofit gazdálkodó szervezet. Ezért alapvetően saját bevételeiből, nem pedig költségvetési forrásokból kell fedeznie a kiadásait. Ebből következően az MSZT a szabványok kidolgozását konkrét megbízásra, díjazás ellenében végzi, és a különböző szolgáltatásaiért is fizetni kell.

A szabványok alkalmazása a jogszabályokkal ellentétben önkéntes. A gazdasági élet szereplőinek azonban érdekében áll a szabványok alkalmazása, mert azok tartalmáról a kidolgozás során – széles körű egyeztetést követően – egymással megegyeztek. A gyakorlatban a szabványokat nem lehet következmények nélkül figyelmen kívül hagyni a jogszabályok szabványhivatkozásai miatt. Erről a következő fejezetben részletesebb magyarázatot adunk.

A jogszabályokkal ellentétben a szabványok – más szellemi termékekhez hasonlóan – szerzői jogvédelem alatt állnak. A szerzői jog azt a szervezetet illeti meg, amelynek irányításával a szabványt kidolgozták. A magyar nemzeti szabványok esetén a jogosult az MSZT. A szerzői jogvédelem fontos gyakorlati következménye, hogy a szoftverekhez hasonlóan tiltott a jogosulatlan felhasználás (a szabványok illegális másolása).

A szabványokat tehát a jogszerű felhasználáshoz valamilyen formában (nyomtatott, elektronikus) meg kell vásárolni. A szabványok a jogszabályokkal ellentétben nem tölthetők le ingyenesen az internetről.

Az MSZT honlapján a Szabványkeresővel különböző szempontok szerint lehet a teljes szabványállományban kereséseket végezni, itt ellenőrizhető az aktuális állomány. A találatokban szabványokat sorolnak fel a hivatkozási számukkal és a címükkel. A találati listában a szabvány hivatkozási címére kattintva részletesebb adatokat találunk az adott szabványról, de a tartalmuk nem elérhető.

A nemzeti szabványok tartalma azonban különböző feltételekkel megismerhető. Így pl. az MSZT Szabványinformációs Központ könyvtárának olvasótermében a nyomtatott és/vagy elektronikus formában rendelkezésre álló szabványok napi belépőjeggyel helyben olvashatók.

2011. márciusától az MSZT elindította az Online Szabványkönyvtárat. Ezt csak éves előfizetési díj ellenében lehet igénybe venni. Az Online Szabványkönyvtárban a szabványok szövege interneten keresztül, a képernyőn olvasható. Ez azonban nem jelent szabvány vásárlást, csak olvasásra való kölcsönzést. Így a szabványok nem kerülnek az olvasó tulajdonába, tartalmuk nem menthető és nem nyomtatható.

2. Az önkéntes szabványalkalmazás értelmezése

A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi. XXVIII. törvény 6.§ (1) bekezdése szerint: „A nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes.” Ezért sokan úgy gondolják, hogy mindenki azt tehet, amit csak jónak lát, holott ez – különösen az építésügyben – egyáltalán nem így van!

A probléma a hangszigetelési követelményszabványok alkalmazása során is jelentkezik. Mind laikusok, mind szakemberek részéről a gyakorlatban állandóan visszatérő kérdés, hogy számon kérhetők-e az épületek hangszigetelésére vonatkozó, szabványban rögzített követelményértékek. A válasz az, hogy igen, ez az önkéntesség helyes értelmezéséből, de sokkal inkább a jogszabályok szabványhivatkozásaiból következik.

A szabványok önkéntességének alapvető oka, hogy szeretnék elkerülni azt, hogy a tudomány és technika fejlődését kötelező előírások akadályozzák. Ha a szabványok kötelezőek lennének, akkor semmiféle olyan új műszaki megoldás nem lenne alkalmazható, amelyet a meglévő szabványok „még nem ismernek”.

A szabványok a tudomány és technika olyan, széles körben elismert eredményeit testesítik meg, amelyekkel kapcsolatban már elegendő tapasztalat áll rendelkezésre, átmentek a mindennapi gyakorlatba, és a gazdasági élet átlagos szereplőitől is megkövetelhetők. Egy olyan elvárt műszaki színvonalat képviselnek, amelytől negatív értelemben nem szabad eltérni.

Az önkéntes szabványalkalmazás figyelembe veszi azt a körülményt, hogy egy adott problémára általában többféle megfelelő válasz is lehetséges, nemcsak az, amit egy adott szabvány tartalmaz. A szabványostól eltérő műszaki megoldások azonban nem eredményezhetnek visszalépést egy adott követelmény teljesítésében, nem csökkenhet például egy termék rendeltetésre való alkalmassága vagy biztonsága.

Az előzőek értelmében a szabványtól való eltérésnek két lényeges következménye van:

Az önkéntesen alkalmazandó szabványtól általában engedély nélkül el lehet térni, azonban a szabványostól eltérő terméknek, eljárásnak, szolgáltatásnak stb. legalább azt az eredményt kell nyújtania, mint amelyet a szabvány betartása biztosított volna!
A szabványtól való eltérés általában valamilyen többlet bizonyítási kötelezettséget von maga után, főleg akkor, ha a szabványra jogszabályban hivatkoztak! Ez növeli a költségeket, a munkaidő-szükségletet, továbbá a jogi kockázatot, akár tervezésről, gyártásról vagy kivitelezésről van szó. Egy bírósági eljárásban például a tervezőnek bizonyítania kell, hogy az általa alkalmazott, nem szabványos tervezési módszer a biztonság szempontjából legalább egyenértékűnek tekinthető a szabványos módszerrel.

Az előzőek mindenféle típusú szabványra érvényesek. Ha a követelményszabványokra szűkítjük az értelmezést, akkor megállapítható, hogy a szabványokban szereplő követelmények a gyakorlatban minimumkövetelményként kezelendők, mert ezektől eltérni legfeljebb úgy lehet, hogy például az adott épületben az előírtnál jobb hangszigetelési tulajdonságokat valósítunk meg. Ez különösen egyértelmű akkor, ha a szabványokra a jogszabályok kifejezetten hivatkoznak.

3. Szabványokra való hivatkozás az építésügyben

A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi. XXVIII. törvény nemcsak a szabványok önkéntességét mondja ki, hanem lehetőséget teremt arra, hogy a szabványokra jogszabályok hivatkozzanak. A 6. § (2) bekezdése szerint:

„Műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek.”

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jogszabályok rendelkezhetnek úgy, hogy az adott jogszabály előírásainak a betartása igazolható a jogszabályban hivatkozott szabványok alkalmazásával. Ez nem kötelező, de ha valaki nem a jogszabályban hivatkozott szabványok szerint jár el, akkor más módon kell igazolnia a jogszabály előírásainak betartását.

Az, hogy jogszabályok hivatkoznak-e szabványokra és milyen módon, szakterületenként eltérő. Tehát az építésügy szempontjából nincs semmi jelentősége, hogy pl. a gyermekjátékoknál vagy más egyéb területen mi a gyakorlat.

Számos építésügyi jogszabályban találunk szabványokra való hivatkozást. Ezek közül az egyik legfontosabb a 253/1997. (XII. 20.) kormányrendelet (OTÉK) IV. Fejezetében (Építmények létesítési előírásai), az 50. § (3)–(3a) bekezdéseiben található:

„(3) Az építménynek meg kell felelnie a rendeltetési célja szerint

a) az állékonyság és a mechanikai szilárdság,

b) a tűzbiztonság,

c) a higiénia, az egészség- és a környezetvédelem,

d) a biztonságos használat és akadálymentesség,

e) a zaj és rezgés elleni védelem,

f) az energiatakarékosság és hővédelem,

g) az élet- és vagyonvédelem, valamint

h) a természeti erőforrások fenntartható használata

alapvető követelményeinek, és a tervezési programban részletezett elvárásoknak.

(3a) Az alapvető követelmények kielégítését a vonatkozó magyar nemzeti szabvány alkalmazásával vagy más, a követelmények legalább ezzel egyenértékű teljesítését biztosító megoldással lehet teljesíteni…”

Az előbbi jogszabályrészben a hivatkozások egyrészről ún. általános hivatkozások, mert nem sorolnak fel konkrét szabványokat, hanem szövegesen körülírják a hivatkozott szakterületeket (az építményekre vonatkozó alapvető követelmények). Ezeknek a szakterületeknek a részletesebb kifejtése és értelmezése megtalálható az OTÉK IV. fejezetében, az 51. §-tól kezdődően. Az ilyen módon körülírt szabványhivatkozások gyakorlatilag felölelik az összes építésüggyel kapcsolatos szabványt – köztük a zaj és rezgés elleni védelem területére vonatkozókat is.

A hivatkozások másrészről ún. példaként való hivatkozásnak minősülnek, mert nem teszik kötelezővé a szabványt, hanem azt mondják ki, hogy vagy az adott szakterületekre vonatkozó magyar nemzeti szabványok szerint kell eljárni, vagy azokkal legalább egyenértékű módon!

Az OTÉK-nak az előbbi szövegezése tekinthető az építésügyben a legfontosabb szabványhivatkozásnak, mert a legtágabban kell értelmezni:

nemcsak az épületekre, hanem mindenfajta építményre (mérnöki műtárgyra) és azok részeire is vonatkozik;
nemcsak a tervezésre, hanem a teljes megvalósításra (létesítésre) vonatkozik, ezért a szabványokra való hivatkozások a kivitelezési tevékenységre is kiterjednek!

Jogászok vitatkozhatnak azonban a szavakon, ragaszkodva a szó szerinti értelmezéshez, ha a megbízó érdeke éppen ezt kívánja meg. Formailag bele lehet abba kötni, hogy az alapvető követelmények között „a zaj- és rezgés elleni védelem” megfogalmazás szerepel, míg a követelményszabványok (MSZ 15601-1 és -2) címében „hangszigetelési követelmények” szerepelnek.

Egyértelműen a zajvédelemhez kapcsolja azonban pl. az MSZ 15601-1 szabványt az „1. A szabvány célja” című fejezetének egy részlete:

„A rendeltetésszerű használat körülményei között a zaj ellen védendő helyiségeknek a szomszédos (zajos) helyiségek használata során keletkező hangjelenségek elleni védelme a helyiségek között szükséges hangszigetelés megadásával és teljesítésével oldható meg …”

Összefoglalásként megállapítható, hogy az önkéntesen alkalmazandó, de jogszabályban hivatkozott szabványok kijelölik azt a teljesítményszintet, amely – tekintettel a reális műszaki és gazdasági adottságokra – számon kérhető a gazdasági élet szereplőitől. Így a szabványtól való eltérés csak legalább azonos vagy jobb eredményt biztosító műszaki megoldás esetén engedhető meg. A szabvány jogilag nem kötelező ugyan, de az OTÉK hivatkozása miatt gyakorlatilag nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért mondható, hogy „kvázi kötelező”.

Ezért a megvalósított épület hangszigetelési tulajdonságai nem lehetnek rosszabbak a szabványokban előírtnál. A beruházó, építtető sem dönthet úgy, hogy a szabványoknak nem megfelelő épületet terveztet. Ilyen tervezési megbízást nem lehet jogszerűen elvállalni.

4. A szabványosítás szintjei és hierarchiája

A szabványosítás szintjein belül megkülönböztetjük a nemzeti kereteken belüli és azokon kívüli szinteket.

4.1. A szabványosítás szintjei nemzeti kereteken kívül

Az országok közötti kereskedelem és ipari együttműködés műszaki akadályait jelenthetik az eltérő nemzeti szabványok. A szabványok összehangolása révén megszüntethetők az egyes országok eltérő értelmezéséből és gyakorlatából adódó korlátok. Ez csak oly módon valósítható meg, hogy a szabványosítás kilép a nemzeti keretek közül. Ezért jöttek létre a nemzetközi és európai szabványügyi szervezetek.

E szabványügyi szervezetek tagországai közösen nemzetközi, illetve regionális (európai) szabványokat dolgoznak ki, majd a közmegegyezéssel elfogadott dokumentumokat a tagországok nemzeti szabványügyi szervezetei beillesztik az egyes országok nemzeti szabványrendszereibe.

4.1.1. Nemzetközi szabványosítás

A szabványok nemzetközi szintű (világméretű) összehangolását a nemzetközi kereskedelem fejlődése és az ipari méretű tömegtermelés tette szükségessé, már a XX. század elején.

A dokumentumok típusa: nemzetközi szabvány (ISO, IEC, ISO/IEC stb.).

A nemzetközi szabványosítás szervezetei:

Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO), alapítva: 1946., tevékenységi területe a villamosságon és a távközlésen kívül mindenre kiterjed;
Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC), alapítva: 1906., de 1947-óta vált igazán aktívvá, a villamossággal kapcsolatos szabványosítással foglalkozik;
Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU), újabban a harmadik nemzetközi szabványügyi szervezetnek tekintik.

A szabványok kidolgozása: műszaki bizottságokban történik (pl. ISO/TC), bármelyik tagország részt vehet a munkában a tagország nemzeti szabványügyi szervezetén keresztül.

4.1.2. Regionális (európai) szabványosítás

Egyes szűkebb földrajzi régiók gazdasági integrációs törekvéseinek megvalósítása érdekében jött létre a XX. század második felében, pl. arab országok, Latin-Amerika stb. Számunkra az európai szabványügyi szervezetek a fontosak, melyeket eredetileg az Európai Közösség (EK) és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) hozott létre.

Az európai szabványosítás dokumentumainak típusa: európai szabvány (EN, ETS, ES stb.).

Az európai szabványosítás szervezetei:

Európai Szabványügyi Bizottság (CEN), 1975-ben alakult, az elektrotechnika és a távközlés kivételével mindennel foglalkozik;
Európai Elektrotechnikai Szabványügyi Bizottság (CENELEC), 1973-ban alakult;
Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI), 1988-ban jött létre, munkájában az EU és az EFTA tagországok mellett más országok, továbbá szakmai szervezetek közvetlenül is részt vehetnek.

A szabványok kidolgozása: műszaki bizottságokban történik (pl. CEN/TC), bármelyik tagország részt vehet a munkában a tagország nemzeti szabványügyi szervezetén keresztül.

4.2. A nemzetközi és európai szabványok sajátosságai, alkalmazási kérdései

A nemzetközi szabványügyi szervezetek tagországai eltérő adottságaik és fejlettségük miatt a szabványosításban különböző mértékben érdekeltek, illetve különböző mértékben tudnak részt venni. Ezért a tagországoknak nem kötelező a közzétett nemzetközi szabványok nemzeti bevezetése, bevezetés esetén pedig lehetnek eltérések a nemzeti és nemzetközi szabvány között.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szabványok bevezetése nem kötelező, az utóbbi években az MSZT az újonnan megjelent nemzetközi szabványokat nem vezeti be automatikusan a hazai szabványrendszerbe, csak erre vonatozó javaslat és megbízás esetén.

Az Európai Unió tagországaiban az akadályok nélküli kereskedelem és ipari együttműködés érdekében a nemzeti szabványok jelentős hányadának forrása európai szabvány (általában EN kibocsátói betűjellel). Ez azt jelenti, hogy az európai szabványokat változatlan formában, nemzeti szabványként kötelező bevezetni, és ezzel egyidejűleg az ezekkel ellentétes korábbi nemzeti szabványokat vissza kell vonni. Az új európai szabvány bevezetésére megadott határidő általában 6 hónap.

Az európai szabványügyi szervezetek hivatalos nyelve az angol, a német és a francia. A kész európai szabványok is e három nyelven jelennek meg. Ha a szabványt a nemzeti szabványügyi szervezeten keresztül további nemzeti nyelvre lefordítva is kiadják, akkor ez a szabványváltozat is hivatalos európai szabványnak minősül.

Az új európai szabványok bevezetésére előírt határidőn belül (6 hónap), a szabványok fordítással történő bevezetése gyakorlatilag nem megoldható. Ez a tény is szükségessé tette – a többi tagállamhoz hasonlóan – az ún. jóváhagyó közleményes bevezetési mód általános alkalmazását. Ez esetben az európai szabványt „első körben” további nemzeti nyelvre való lefordítás nélkül vezetik be nemzeti szabványként. Ekkor mindig az angol nyelvű változatot kell magyar nemzeti szabványnak tekinteni. Megbízás és megfelelő pénzügyi finanszírozás esetén, a későbbiekben a jóváhagyó közleménnyel bevezetett szabványok magyar nyelvű változata is elkészíthető.

Fontos deklarálni, hogy az európai szabványosítás nem a nemzetközi szabványosítás ellenében jött létre, hanem annak a kiegészítésére. Az európai és a nemzetközi szabványosítás, illetve szabványügyi szervezetek között nincs hierarchikus kapcsolat. A nemzetközi és európai szabványügyi szervezetek között információcsere zajlik, tevékenységüket pedig összehangolják. Az európai szabványok a nemzetközi szabványok által nem szabályozott területeken testesítik meg az Európai Unióban szükségesnek tartott műszaki-gazdasági színvonalat.

A világkereskedelem és az Európai Unión kívüli iparilag fejlett országokkal való kapcsolat érdekében az európai szabványügyi szervezetek kifejezetten gondot fordítanak arra, hogy az európai szabványok ne kerüljenek ellentmondásba a nemzetközi szabványokkal. Ha egy témakört nemzetközi szabvány szabályoz, akkor erre már nem készül külön európai szabvány, hanem szükség esetén hivatkoznak rá.

Ha kifejezetten fontosnak tartják az Európai Unióban, hogy egy-egy meghatározott nemzetközi szabványt az EU tagországok biztosan bevezessenek a nemzeti szabványrendszerükbe, akkor azokat változatlan formában átveszik európai szabványként (pl. EN ISO szabvány). Ekkor már kötelező a bevezetésük az európai szabványügyi szervezetek tagországai számára.

Az EU tagországokban a nemzeti szabványállomány egyre nagyobb hányadát az európai és nemzetközi szabványok teszik ki, de ez nem jelenti azt, hogy a tisztán nemzeti keretek között kidolgozott szabványok megszűnnének. Ilyen nemzeti szabványok továbbra is léteznek a tagországokban azokon a területeken, amelyekre az európai és nemzetközi szabványosítás nem terjed ki, sőt új szabványok is kidolgozhatók, bizonyos korlátok figyelembe vételével. A tervezett nemzeti szabványokról a tagországoknak előzetes bejelentési (notifikációs) kötelezettségük van.

4.3. A szabványosítás szintjei és hierarchiája nemzeti kereteken belül

Bár a nemzeti szabványok tekinthetők a legfontosabb – és nemzeti keretek között a legmagasabb szintű – szabványtípusnak, tágabb értelemben a szabványkiadványok közé sorolhatunk más dokumentumokat is. Az ilyen dokumentumok alacsonyabb hierarchikus szinten állnak, mint a nemzeti szabvány, és alkalmazási lehetőségük – bizonyos kiadványok esetén – erősen korlátozott. A nemzeti szabványok jelentős részét teszik ki a nemzetközi és az európai forrás alapján bevezetett szabványok.

Nemzeti keretek között a szabványosításnak három szintje van:

Vállalati szabványosítás. A szabványosítás alsó szintje. A dokumentum típusa: vállalati szabvány, műszaki feltétel, igazgatói utasítás stb. (a név nem meghatározott). Kidolgozók köre: egy vállalaton belül. Alkalmazási kör: adott vállalaton belül (ritkán: ennél bővebb).
Szakmai szabványosítás. A szabványosítás középső szintje. A dokumentum típusa: műszaki előírás, műszaki irányelv stb. (a név nem meghatározott). Kidolgozók köre: egy szakterülethez tartozó vállalatok, magánszemélyek szakmai szövetségei, egyesületei, újabban jogszabállyal létrehozott szervezetek is. Alkalmazási kör: kidolgozó szakmai csoportok, de általában ennél bővebb körben is alkalmazhatóak az érdekelt felek kölcsönös megállapodása vagy jogszabályi hivatkozás esetén.
Nemzeti szabványosítás. A legmagasabb szint. A dokumentum típusa: nemzeti szabvány (a név meghatározott). Kidolgozók köre: az összes érdekcsoport (gyártók, ipari felhasználók, fogyasztók, állami szervek, tudományos kutatók stb.). A kidolgozás államilag kizárólagosan elismert nemzeti szabványügyi szervezet keretein belül történik, részletesen szabályozott eljárási módon. Alkalmazási kör: országos szinten.

A szabványosítás szintjei hierarchikusan egymásra épülnek, ezek között meghatározó a nemzeti szabványosítás. A nemzeti szabványosítást a többi szabványosítási szint fölé emeli az a tény, hogy az MSZT jogilag elismert nemzeti szabványügyi szervezet.

Az MSZT-nél alacsonyabb szintű – szabvány jellegű dokumentumokat kidolgozó – szervezetek e tevékenység tekintetében külön jogi elismertséggel és szabályozottsággal általában nem rendelkeznek, ez a működésüknek nem is feltétele (de egyes esetekben létezik jogi szabályozottság is).

Általános szabály, hogy az alacsonyabb szintű szabványosítási dokumentum nem lehet ellentmondásban a magasabb szintűvel. Így a vállalati szabványok nem ütközhetnek a vállalaton kívüli szabványkiadványokkal és a szakmai szervezetek által kiadott szabványosítási dokumentumok sem mondhatnak ellent a nemzeti szabványoknak.

A nemzeti szabványok aktuálisan érvényes állományát három nagy csoportra lehet osztani:

a nemzetközi szabványokat bevezető magyar szabványok;
az európai szabványokat bevezető magyar szabványok;
a „tisztán nemzeti” (hazai) kidolgozású magyar szabványok.

E három nagy csoport között szabványalkalmazási szempontból nincs hierarchikus rangsor. Ennek oka, hogy ezen szabványok között – néhány tudatosan alkalmazott kivételtől eltekintve – nem lehet átfedés, mert „főszabályként” bármely új szabvány bevezetésével egyidejűleg a vele ütköző, korábbi szabványokat vissza kell vonni. Egy adott témakört tehát egy adott időszakban általában csak egy érvényes szabvány szabályoz, az esetleges kivételek pedig logikusan kezelhetők.

A hierarchiának van még egy lényeges eleme. A szabványok és a jogszabályok közötti hierarchiát rögzíti a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi. XXVIII. törvény 5. § (3) bekezdése:

„A nemzeti szabvány nem lehet jogszabállyal ellentétes.”

4.4. A szakmai szabványosítás

Az akusztikai szakterületén is léteznek különböző típusú szakmai szabványosítási kiadványok. Az utóbbi időszakban – a szabályozásban – történt változások miatt e területtel célszerű külön foglalkozni.

Magyarországon számos szakterületen működik elég régóta szakmai szabályozás. Például az épületszigetelések területén az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) adja ki a különböző tervezési és kivitelezési irányelveket, a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) kiadta az útügyi műszaki előírásokat, a fib Magyar tagozata kiadta a beton- és vasbetonépítési műszaki irányelvet, a Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség (MÉSZ) kiadta a műgyanta padlóbevonatok tervezésével és készítésével, továbbá a táblás homlokzati hőszigetelő rendszerek kialakításával foglakozó műszaki irányelveket.

Az előbbiekben felsorolt szervezetek, illetve kiadványok nem rendelkeznek (az útügyi műszaki előírások kivételével) a szakmai szabványosítási tevékenységre vonatkozó külön jogi szabályozottsággal és a kiadványaikat nem hivatkozzák meg jogszabályok, tehát az alkalmazásuk teljes mértékben önkéntes, így az érdekelt felek kölcsönös eseti megállapodásán alapul. Adott projektre vonatkozóan azonban pl. a beruházó kötelezően előírhatja azok alkalmazását, illetve akár a közbeszerzések során is kötelezővé tehetők.

Az útügyi műszaki előírások azért jelentenek kivételt, mert több évtizeden keresztül az előbbiek szerinti külön jogi szabályozottság nélkül készültek, illetve kerültek alkalmazásra, 2017-ben azonban ez a helyzet megváltozott, azóta jogi szabályozottsággal rendelkeznek.

További újdonságot jelent a tűzvédelmi műszaki irányelvek (TvMI) és az építésügyi műszaki irányelvek megjelenése, mert mindkét dokumentumtípus bizonyos fokú jogi szabályozottsággal rendelkezik, és korábban ilyen dokumentumtípusok nem léteztek. Akusztikai szabályozás az építésügyi műszaki irányelvekben és az útügyi műszaki előírásokban jelenik meg, ezért a továbbiakban e két dokumentumtípussal foglalkozunk röviden.

4.4.1. Az építésügyi műszaki irányelvek

Az új dokumentumtípusra vonatkozó jogi szabályozás az 1997. évi LXXVIII. törvény (az ún. építési törvény) 2016. novemberi módosításában jelent meg, a 31. § új (6) és (7) bekezdéseiben, illetve azóta a szabályozás több pontban módosult és bővült.

Az építésügyi műszaki irányelvek kidolgozásának célja a jogszabályokkal és nemzeti szabványokkal nem szabályozott „rések” kitöltése.

A törvény megszövegezéséből egyértelmű, hogy az építésügyi műszaki irányelvek a nemzeti szabványoknál alacsonyabb szabályozási szintet jelentenek. Eleve csak azokra a területekre terjedhetnek ki, amelyekre vonatkozóan nincs jogszabály vagy nemzeti szabvány, és nem lehetnek ellentétesek sem ezen dokumentumokkal. Ha pedig a szabályozási területre jogszabály vagy nemzeti szabvány jelenik meg, akkor az építésügyi műszaki irányelveket vissza kell vonni.

Az építésügyi műszaki irányelvek alkalmazása önkéntes, és bár az építési törvény lehetővé teszi, hogy jogszabály építésügyi műszaki irányelvet meghivatkozzon, ilyen jogszabályi hivatkozás egyelőre nincs.

Az alkalmazás tehát kizárólag az érdekelt felek eseti megállapodásán alapul, illetve a beruházó az adott projekthez vagy projektcsoporthoz kapcsolódó beruházás(ok) során kötelezően előírhatja alkalmazásukat.

Az építésügyi műszaki irányelveket az ún. Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság dolgozza ki, amelynek létrehozására, összetételére, feladatkörére és működésére kezdetben a 36/2016. (XII. 29.) MvM rendelet vonatkozott. A Bizottság alakuló ülésére 2017. május 15-én került sor. A 36/2016. (XII. 29.) MvM rendeletet a későbbiekben a 6/2019. (IV. 4.) ITM rendelet váltotta fel.

Az érvényes építésügyi műszaki irányelvek ingyenesen hozzáférhetők (letölthetők, nyomtathatók). Jelenleg az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. weboldaláról érhetők el, itt látható és ellenőrizhető az aktuális állomány. A szabványjegyzékben szereplő építésügyi műszaki irányelveknél linket adunk meg a dokumentum közvetlen eléréséhez.

4.4.2. Az útügyi műszaki előírások

Az útügyi műszaki előírások kidolgozását, kiadását és közzétételét a 16/2017. (V. 25.) NFM rendelet szabályozza. Az útügyi műszaki előírások kidolgozása és felülvizsgálata az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottság feladata.

Az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottságot eredetileg a 1183/2017. (IV. 10.) Korm. határozattal hozták létre, majd később a megalakítására, összetételére, működésére vonatkozó előírások a 2/2019. (I. 9.) ITM rendeletben jelentek meg.

Az útügyi műszaki előírás a nemzeti szabványosításnál alacsonyabb szintű műszaki szabályozás. A 16/2017. (V. 25.) NFM rendelet szerint a közzétett útügyi műszaki előírásokat alkalmazni kell! Ennél a dokumentumtípusnál tehát jogszabályi előírásból következik az alkalmazás. Azonban ez nincs kizárólagosan kötelezővé téve, mert az útügyi műszaki szabályozásban foglaltaktól eltérő műszaki megoldásokról egyedi állásfoglalás kérhető az Útügyi Műszaki Szabályozási Bizottságtól.

A 16/2017. (V. 25.) NFM rendelet alapján közzétett útügyi műszaki előírások a Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján ingyenesen hozzáférhetők, itt látható és ellenőrizhető az aktuális állomány. A hozzáférés azonban csak a dokumentumok képernyőn keresztüli megtekintését foglalja magában, letöltést nem, illetve csak korlátozott nyomtatást tesz lehetővé. A szabványjegyzékben szereplő útügyi műszaki előírásoknál linket adunk meg a dokumentum közvetlen eléréséhez.

Az útügyi műszaki szabályozás korábban – a 2017-es jogi szabályozást megelőzően – kidolgozott dokumentumai azonban nemcsak útügyi műszaki előírásokból álltak, hanem például tervezési útmutatók is készültek. Utóbbiakra nem vonatkozik a jogi szabályozás, ezek a MAÚT -nál vásárolhatók meg, továbbá ugyancsak beszerezhetők az útügyi műszaki előírások és az útügyi műszaki szabályzatok is. Mindezek az e-UT Digitális Útügyi Előírástár előfizetői számára DVD-n, nyomtatási lehetőséggel és teljes körű keresési szolgáltatással állnak rendelkezésre.

4.5. Szabvány jellegű dokumentumok, illetve speciális szabványkiadványok

Az eddigiekben ismertetett nemzetközi, európai és tisztán hazai kidolgozású szabványok mellett más dokumentumokat is kiadnak a szabványügyi szervezetek. Ezeknek egy része nem tekinthető klasszikus értelemben vett szabványnak, mert még nem érték el a kidolgozottságnak és a közmegegyezésnek azt a szintjét, amelyet a szabvány megkíván. Ezekben az esetekben fontos azonban a dokumentumok gyors kidolgozása. Más dokumentumok azonban alkalmazás szempontjából egyenértékűnek tekinthetők a „szabályos” szabványokkal.

A dokumentumok státuszára és alkalmazására vonatkozóan a kiadványok előszavában, illetve a különböző címoldalakon található információkat mindig figyelembe kell venni. Az akusztikai szabályozás területén jelenleg háromfajta szabvány jellegű dokumentummal, illetve speciális szabványkiadvánnyal találkozhatunk.

4.5.1.Műszaki jelentés (TR)

Szabvány jellegű dokumentum az európai vagy nemzetközi szabványügyi szervezetek által kiadott műszaki jelentés (pl. CEN/TR). Korábban a CEN által kiadott műszaki jelentés jelölése CR volt. A műszaki jelentés gyors tájékoztatást szolgáló dokumentum, és még nem alkalmas teljes értékű európai szabványként (EN) való kiadásra.

Az MSZT jelenleg a TR-eket nem vezeti be automatikusan jóváhagyó közleménnyel a nemzeti szabványok állományába, csak külön megbízásra.

4.5.2. Műszaki specifikáció (TS)

Az európai vagy nemzetközi szabványügyi szervezetek által kiadott műszaki specifikáció (TS) olyan szabvány jellegű dokumentum, amellyel kapcsolatban fennáll az a lehetőség, hogy a későbbiekben európai szabvány legyen belőle, de valamilyen ok kizárja, hogy azonnal teljes értékű európai szabványként jelenjen meg (a tárgya általában még műszaki fejlődés alatt áll).

A TS-ek kidolgozása jellemzően a következő célokat szolgálja:

az európai piac fejlődését támogató témakörök szempontjainak közzététele;
piaci iránymutatások előírásokra és a kapcsolódó vizsgálati módszerekre;
kísérleti körülmények és/vagy fejlődő technológiák előírásainak megalkotása.

Az MSZT jelenleg a TR-eket nem vezeti be automatikusan jóváhagyó közleménnyel a nemzeti szabványok állományába, csak külön megbízásra.

4.5.3. Magyar előszabvány (MSZE)

Az MSZE ideiglenes (de teljes értékű) szabvány, érvényessége öt évre szól, amelynek letelte után a kiadványt felül kell vizsgálni. A lehetőségek a következők:

az MSZE-t nemzeti szabványként (MSZ) adják ki, innentől az érvényességi ideje nincs korlátozva;
az MSZE érvényességi idejét további három évvel meghosszabbítják (a hosszabbítás elvileg csak egy alkalommal lehetséges);
az eredeti MSZE helyett új, korszerűsített MSZE-t adnak ki;
az MSZE-t visszavonják.

MSZE-t a gyorsan fejlődő műszaki területeken célszerű kiadni, vagy ahol sürgősen szükség van útmutatóra, de még nem adottak a feltételek ahhoz, hogy azonnal végleges nemzeti szabvány legyen belőle.

Az MSZE bevezetésével egyidejűleg, a vele ellentétes nemzeti szabványokat vissza kell vonni. Az MSZE azonban nem ütközhet a már meglévő, a magyar szabványrendszerbe bevezetett európai vagy nemzetközi szabványokkal, ilyen területekre tehát nem lehet MSZE-t kiadni.

Az MSZE-kkel kapcsolatos további lényeges körülmény, hogy nem vonatkozik rájuk – a normál MSZ szabványok kidolgozása esetén szükséges – CEN-nek, illetve CENELEC-nek való bejelentés (notifikáció) kötelezettsége.