Kamarai továbbképzési rendszer
A 2013-as építésügyi jogszabályi felülvizsgálat a továbbképzések tekintetében is szemléletváltást hozott: a korábbi túlszabályozottság helyett a továbbképzési rendszert a jogszabály a kamarára, vagyis magukra a mérnökökre bízta. Az új szakmai képzés kialakításakor mindenek előtt a korábbi rendszerre vonatkozó tapasztalatokat rendszereztük. A legfőbb cél természetesen az volt, hogy a továbbképzés valódi értéket adó, a mérnököket napi munkájukban segítő, korszerű tudást közvetítsen, és ne a képzést szervező profitorientált gazdasági társaságokat segítse. A mérnök a szakterületének megfelelő továbbképzéseket ne csak elfogadható szolid áron, hanem minden évben a lehető legkevesebb munkakieséssel és lakóhelyéhez közel tudja elvégezni.
Online képzések
2016 októberétől megváltozott a jogi továbbképzés felépítése. Érdekes és új témákkal bővítettük a szakmagyakorlók számára elérhető kurzusokat. Az online keretrendszerben elérhető 7 kurzus helyett most már 18 kurzus található, amelyből Ön állíthatja össze azt a kurzuslistát, amelyet teljesíteni szeretne. A kiválasztásos módszer célja, hogy azokat a kurzusokat végezhesse el, amikről valóban úgy gondolja, hogy hasznos tudást nyújthat az Ön számára.
Mesteriskolák

Az évek során a kamara által szervezett képzések bebizonyították, hogy a szakmai tagozatok rendkívül széles tudáspotenciállal rendelkeznek. Az erre a tudásra építve elindított kamarai mesteriskolák sokasága az évek alatt több szakterületen – köztük tartószerkezeti, épületgépészeti, hírközlési, vízgazdálkodási, vagy épp korrózióvédelmi területeken – várták az érdeklődő fiatal mérnököket. A jellemzően két féléves, 80-100 órányi oktatást és gyakorlati órákat is magukban foglaló kurzusokat teljesítők számára a kamara mesteriskolai oklevelet is kibocsát.

Országos továbbképzési naptár

A szakmai továbbképzések szervezői a Megyei Kamarák, kérjük, hogy kérdések esetén őket keressék.