Tizenkét pályázat érkezett a szigetszentmiklósi József Attila-telep hévmegálló környezetének megtervezésére – közölte közösségi oldalán Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

 

Szigetszentmiklós a ráckevei hév által érintett legnagyobb település, jóval többen élnek itt (40 ezer fölött van a lakosságszám), mint a megyeszékhely Salgótarjánban vagy Szekszárdon. A város fő hévmegállója lakótelepek szomszédságában a József Attila-telep. Ez volt az egyik ok, amiért a H6-os vonal fejlesztésén belül az itteni megálló környezetének megtervezésére külön építészeti tervpályázatot írt ki a BFK. A másik, hogy a sűrűn beépített területen nem egyszerű a P+R parkolók elhelyezése, márpedig itt szükség van rájuk, tehát a parkolóházra is vártuk az ötleteket az indulóktól. A beadási határidő május 10-e volt, 12 munka érkezett, az értékelés most kezdődik, nyertest június harmadikán hirdetünk – írta Vitézy Dávid.

A tervezési program egy kapuként szolgáló minőségi, zöld városi előtér, továbbá az ingázási igényeket kiszolgáló P+R parkolóház megépítését vázolja. A H6-os hév fejlesztése a BFK és MÁV-HÉV Zrt. irányításával folyik, a pálya és a megállók felújítását a Főmterv és a Kontúr Csoport konzorciuma tervezi, így József Attila-telep megállónál ehhez kell illeszkednie az új előtérnek és a parkolóháznak. A József Attila-telep ma is Szigetszentmiklós legfontosabb, napi 4300 utas átszállását biztosító közlekedési csomópontja. A beruházásnak köszönhetően az előrejelzés szerint napi 7500 főre növekedhet az utasszám.

„A mostani megállót keleti irányban kétszáz méterrel arrébb toljuk a Csépi úthoz, ahol a Bucka városrészbe vezető szűk aluljárót átépítjük, kibővítjük. Elhelyezkedése kedvezőbb lesz, nem közvetlenül a lakóépületek mellett állnak meg a szerelvények, ugyanakkor a lakótelep tengelyébe kerül, így mind északról, a Gyári útról, mind a Csépi úton bekötött déli városrész felől javul a megközelíthetősége. Mindkét irányból jól elérhetőek lesznek a peronok” – részletezte a BFK irányítója.

Az új parkolóházról Vitézy Dávid azt írta, a Gyári út felől is jól megközelíthető új parkolóházban három szint áll majd az átszállók rendelkezésére. Legalább 180 gépjármű befogadására alkalmas épületet kell megtervezni. Négy parkolóhely lesz a mozgáskorlátozottaknak. Négy hely elektromos gépjárművek töltésére. Az épület száz kerékpár befogadására is alkalmas lesz. Három kiskereskedelmi üzlet létesül. Akadálymentes mosdó is épül.

A parkolóházzal mind látványában mind funkcióiban összhangban álló előtér szerepe a megérkezés, kellemes átmeneti tartózkodás, illetve áthaladás biztosítása. A tervező feladata az építmény földszinti részén a kiskereskedelmi és a forgalomhoz kapcsolódó vendéglátó egységek elhelyezésének. A koncepciótervnek ötleteket kell adnia a hév- és buszforgalomhoz kapcsolódó jegyautomaták, hirdetmények esztétikus elhelyezésére.

A parkolóháztól keletre eső, rendezetlen területre beépítési javaslatot vár a beruházó, amely épít az hévállomás közelségére, funkcióival és beépítési karakterével erősíti a terület városközponti szerepét, javítja a településképet, azonban ennek megvalósítása nem része a hévfejlesztésnek. (forrás: Facebook/Vitézy Dávid)