A környezet és a társadalom változásai izgalmassá teszik a mérnökök munkáját. Folyamatosan megoldásokat kell találniuk az új követelményekre és problémákra, próbára kell tenniük a fejlesztéseket és az új trendeket is be kell építeniük a tervezésbe. Mindez kicsúcsosodik, amikor a városok ellenállóbbá tételéről esik szó.
 

 

„Igen, a városok számítanak igazán” – állítja Christoph Schröder. Vagyis az, ahol az emberek tömege él és élni fog. Schröder szakmája szerint építőmérnök, a Szövetségi Mérnöki Kamara elnökségi tagja, és szakmai érdeklődésből követi, hogy az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárás milyen mértékben érinti az épületeket, utakat, hidakat, azaz a teljes infrastruktúrát. A szakmája sok mindennel néz szembe – és ez nem csak a tavalyi német árvízkatasztrófa óta nyilvánvaló. Schröder hamburgi születésű. A tengerszint emelkedése az Elba torkolatában fekvő, abból évszázadokon keresztül vastagon profitáló Hanzavárost fokozottan érinti.

 

Az ivóvíz nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségben

Az építőmérnöki szakma valamennyi területére szükség van és lesz is, például az út- és forgalomtechnika, a tömegközlekedés, az infrastruktúra karbantartása, az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés, a hulladékgazdálkodás, az alagút- és hídépítés stb. területén. Borúsan hangzik, amikor Schröder azt mondja: „Még Németországban sem áll majd korlátlanul rendelkezésre ivóvíz a jövőben”. Ugyanakkor bizonyos technikai kérdésekkel kapcsolatban eléggé nyugodt. Aki például arra számít, hogy az időszakosan túlcsorduló víztározóknál a gátak átszakadása problémává válik, az nem számolt a tapasztalt építőmérnök tudásával. Alapvetően minden egyetemen tanítják a gátépítést, jelenti ki nyugodtan; Németországban bizonyára nincs hiány e téren a tudásból. Nem is a gátak statikája okozott fejfájást, hanem az eltömődött árkok kitisztítása.

Ezt a hozzáállást, miszerint nem (csak) a mérnökök feladata a holnap problémáinak megoldása, nemrégiben Heinrich Bökamp, a Szövetségi Mérnöki Kamara elnöke is kifejtette. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem lehet mindent az éghajlatra vagy az időjárásra fogni; szembe kell néznünk egy másik égető problémával is: a hidak néha riasztóan rossz állapotban vannak. Ennek fő oka a rendkívül nagy teherforgalom, amelynek mértéke néhány évtizeddel ezelőtt, amikor sok hidat építettek, elképzelhetetlen volt, ma azonban mindennapos jelenség a német utakon. Bökamp szerint a személygépjármű-forgalom alig károsítja a hidakat, míg a teherszállítás túlterheli azokat. A hidak 60-70 évig képesek ellátni funkciójukat, de ha ez idő alatt megduplázódik a forgalom, akkor ez az ökölszabály érvényét veszti. Különösen az önkormányzati közúti hidakat – amelyekből Németországban közel 70 000 van -, ellenőrzik túl ritkán, és a repedések egyre mélyebbé válnak. „Ez egy biztonsági szempontból releváns kockázat, mert ha egy híd összeomlik, akkor ezt hirtelen teszi. Léteznek előfeszített és nem előfeszített hidak, és az előbbiek nem „jelentik be” a meghibásodásukat. Csak egy csattanás, aztán a híd eltűnik” – figyelmeztet a szakember.

Más szemmel nézünk ezután a hídra, amelyen naponta át kell kelnünk? Nos, a karbantartási problémáknak semmi köze a technikai túlterheltséghez. Franziska Maiernek nem kell meggyőznie Bökampot ebben a kérdésben. A 31 éves mérnök a Müncheni Műszaki Egyetem elvégzése óta hidakon dolgozik, és egy müncheni mérnöki irodában kezdett el dolgozni diplomaszerzést követően. „Számomra mindig is izgalmas szerkezetek voltak, ezért választottam ezt a területet” – mondja. Az éghajlatváltozás és a fenntarthatóság témája már régóta foglalkoztatja, tanulmányai során épp úgy központi szerepet tölt(ött) be, mint munkájában: erre jó példa az építőanyag előállítása, annak újrafelhasználása, és az energiahatékonyság – elvégre a beton és a cement előállítása kifejezetten megterhelő a környezet számára. De olyan projekteken keresztül is alkalmazza mindezt, amelyekre csak néhány éve van kereslet: Maier például úgynevezett zöld hidakat épít, amelyek biztosítják, hogy az állatok biztonságosan át tudjanak kelni az egyik oldalról a másikra a Nürnberg és Würzburg közötti autópályán. A hídépítés ilyen új fejlesztései mellett a régi mérnöki erények továbbra is alapvető fontosságúak. Ma már az új szerkezeteket úgy tervezik, hogy nagyobb terheléseknek is ellenálljanak, és a stabilizáláshoz is új fejlesztésű anyagokat használnak, mint például szénszálakat. A folyami hidak esetében pedig a híd támpillérének, pillérének vagy alsó peremének helyzetét minden eddiginél jobban figyelembe kell venni – a víz ereje ritkán volt olyan nyilvánvaló, mint mostanában az ártereken-, ugyanakkor az építőmérnököknek mindig is figyelembe kellett venniük a számításaik során.

 

A lelkes fiatalokból hamarosan szakbarbárok lesznek

Vélik sokan, ám ez nem vonatkozik Maike Grüneberg egyes munkáira egy olyan területen, amely első pillantásra nem tűnik a környezettudatos építőmérnökök fő színterének: ezek a parkolóházak. A 26 éves hölgy – Maierhez hasonlóan- a Müncheni Műszaki Egyetemen tanulta a szakmáját; az egyik professzorától inspirálva fordította figyelmét ezekre a funkcionális épületekre, amelyeknek korábban egyszerűen csak az autókat kellett befogadniuk. Ma már másképp néznek ki a dolgok – változásokra van szükség a környezet és a társadalom érdekében. Amikor Maike Grüneberg ma egy parkolóházat tervez, gondolnia kell a zöldtetőkre, az elektromos autók töltőállomásaira vagy a napelemek telepítésére is – korábban ezek jószerivel, ha nem is ismeretlen, de széles körben semmiképpen sem alkalmazott eszközök voltak. Ráadásul a mai parkolóknak, ha belvárosi környezetben vannak, más funkciójuk van, mint a korábbi épületeknek. Mivel a belvárosokban egyre kevésbé látják szívesen az autókat, a parkolóházak egyre inkább olyan multifunkcionális épületekké kell, hogy váljanak, amelyekben az üzletek vagy a szolgáltatók is helyet kapnak. Ez még izgalmasabbá tette a munkát, árulta el a fiatal mérnök.

Azt azonban mindketten tagadják, hogy az olyan témák, mint az éghajlatváltozás, a fenntarthatóság vagy a közlekedés változása tömeges nagyságrendben terelné a nőket az építőmérnöki területekre. Azok, akik régebben elkerülték ezt a férfias területet, ma ugyanezt teszik. A fejlődés inkább fokozatos: „Egyre több nő dönt úgy, hogy műszaki szakmát választ. De nem (csak) azért, mert a környezetvédelmi kérdések most nagyobb szerepet játszanak” – mondja Grüneberg. Franziska Maier is úgy véli, hogy ez a fejlődés már túl régóta tart ahhoz, hogy az új témák népszerűségének tulajdonítsuk. Grüneberg amúgy sem lenne jó példa, mert erős családi háttere van: mindkét szülője mérnök, a nagyapja építészmérnök volt, egyik nagybátyja pedig építőmérnök – így már korán megismerte, mi motiválja a mérnököket, függetlenül az aktuális témáktól: „A gondolkodás, hogy valami sosem tökéletes, hogy mindig lehet fejleszteni és javítani – ez jellemző a mérnökökre.” – osztotta meg tapasztalatát Grüneberg.

Visszatérve a fő témánkra: Christoph Schröder, a Szövetségi Mérnöki Kamara munkatársa szerint a fő kérdés most az, hogy a városok ellenállóbbá váljanak. Ehhez szerinte a mérnököknek interdiszciplinárisan kell gondolkodniuk, és a tervezés során szem előtt kell tartaniuk a kapcsolódó tudományágakat. Nem biztos benne, hogy az ország összes egyetemén megvannak ennek az előfeltételei. Széles körű képzést kellene nyújtaniuk a mérnöki alapismeretekről is, mert: „A fiatalok hamarosan szakbarbárokká válnak. Lehet, hogy az egyetemeknek érdemes lenne a jelenlegi hat félév helyett hét féléven át tartani az alapképzést?” – lamentál Schröder.

 

Tervezzünk még többet a természettel!

Schröder úgy gondolja, hogy a diákoknak meg kellene tanulniuk jobban bemutatni magukat és a tárgyukat. Mert az építészekkel ellentétben az építőmérnököket nem igazán értékelik. „Nem vagyunk jók a kommunikációban” – ismeri el. És mindezt olyan időkben, amikor a nem mérnököknek alig van affinitásuk a műszaki témákhoz, és inkább sikk a saját alkalmatlanságunkkal kacérkodni, például a matematika nem ismeretével. Ugyanakkor az építőipar erős munkáltatónak bizonyul, míg más mérnöki szakterületeken már nem olyan rózsás a foglalkoztatási helyzet, mint korábban. „A jövőben a mérnököknek még inkább a természettel együtt kell tervezniük” – mondja a kamara munkatársa. Ez azt is jelentheti, hogy nem újabb árvízvédelmi falakat kell építeni, mint ahogyan az a közelmúltban sok esetben elhangzott, hanem nagyobb teret kell adni a víznek. Úgy véli, hogy szakmája jól felkészült az új kihívásokra. „A német mérnököknek mindig is jó híre volt, külföldön talán jobban, mint itthon. De legyen szó árvízvédelemről, hídkarbantartásról vagy bármi másról, mindig lesznek megoldások, mert a szakértelem megvan.”

 

Forrás: https://www.ingenieurbau-online.de/deutsches-ingenieurblatt/archiv/fachartikeldetail/bauingenieure-stehen-vor-einer-vielzahl-an-herausforderungen