Hatvan Ikarus autóbusz érkezik a III. Ferihegyi Ikarus találkozóra a hétvégén, több autóbusz utasterében közlekedéstörténeti kiállítás várja majd a látogatókat.
 

 

Immár harmadik alkalommal vonultatja fel a repülőtéri múzeumban a Légiközlekedési Kulturális Központ, a Közlekedési Múzeum, a Volánbusz Zrt., a BKV Zrt. és több magyar partnerük a magyar járműgyártás és közlekedéstörténet meghatározó autóbuszait. Október 2-án és 3-án a látványos közlekedéstörténeti tárlaton túl több alkalommal indulnak tematikus séták országosan ismert Ikarus-szakértők vezetésével, akik ismereteket adnak át egy-egy típus születéséről, nemzetközi sikereiről, valamint az Ikarus-gyár legérdekesebb korszakairól. A szervezők szombaton délután felvonulással is készülnek, ekkor a hosszú konvoj rendőrségi biztosítással az Aeroparkból indulva végighalad a Vecsés-Ecser összekötőúton, majd visszatér a repülőtérre, ritka fotótémát kínálva az oldtimer autóbuszok iránt érdeklődőknek.

A látogatók részt vehetnek élménybuszozáson is a különleges vonalvezetésű, faros Ikarus 55-ös típusú járművön az Aeropark és a Népliget között. Az eseményen ős Ikarus 250-es, jobbkormányos autóbusz, lakóbusz és több ritka példány is látható lesz, amelyet járműrajongók mentettek meg az enyészettől. A repülőmúzeum Malév autóbuszai az esti órákban reptérlátogatásra indulnak, szombaton pedig sétarepülésre viszi az 1-es Terminálról az előzetesen regisztrált utasokat a világ egyetlen repülőképes Li-2-ese, amely már több mint 70 éves. A III. Ferihegyi Ikarus találkozón egyebek mellett az Ikarus 55, Ikarus 266, Ikarus 350, Ikarus 415, valamint az Ikarus 543 típusú járművekkel találkozhatnak az érdeklődők. A program szombaton 9 és 20 óra között, vasárnap pedig 9 és 18 óra között látogatható.

Az Ikarus egyike a magyar ipar világhírű márkaneveinek. Az Ikarus mint állami vállalat az 1970-es – 1980-as években meghatározó szerepet töltött a keleti blokk államainak piacán és a világpiacon is. A vállalat különféle autóbuszai nemcsak a tömegközlekedésben és a közutakon játszottak óriási szerepet, évtizedeken át a ferihegyi repülőtéren is meghatározóak voltak. (MTI)