A mérnökök és építészek számára nem kell hangsúlyozni a vasbeton jelentőségét. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy az első hazai műszaki doktori címet Zielinski Szilárd (1860-1924) építőmérnök, a vasbeton-építészet úttörője és hazai megteremtője kapta.

 

A Mátészalkán született, több idegen nyelven beszélő ifjú magyar mérnök 1884-1888. között állami ösztöndíjjal Ausztriában, Bajorországban és Franciaországban tanult, illetve Párizsban dolgozott az Eiffel Mérnök Irodában. 1889-ben szerkesztési és építési irodát nyitott Budapesten, amely később a „Vasvázas Betonépítmények Tervező Irodája” nevet vette fel. Miután megismerte François Hennebique mérnök vasbetonépítésre vonatkozó szabadalmát, megszerezte irodájának a jogot e francia szabadalom magyarországi hasznosítására. E módszer alkalmazásával és fejlesztésével meghonosította hazánkban a vasbetonépítést. A vasbetonépítés gazdaságossága (30%-os költségcsökkenés az acélszerkezetekhez képest), és az építmények tűzbiztonsága folytán hódított teret. Kezdetben még francia tervek alapján dolgozott, majd nem sokkal később már saját számításai segítségével függetlenítette magát. A sok közül az egyik, még ma is nagyon szép alkotása a szegedi víztorony. Önálló mérnöki munkássága mellett sok éven át küzdött a köztestületi jogkörrel felruházott mérnök-kamara megalakításáért is. Erre vonatkozó első javaslatát még 1900-ban nyújtotta be, de 1924-ig kellett várnia, amíg az országos hatáskörű Budapesti Mérnöki Kamara megalakulhatott, melynek ő lett az első elnöke.

Zielinskiben három ember kiváló tulajdonságai egyesültek: tudós és oktató, széleskörű szakismerettel és alkotókészséggel, gyakorlati szakember, nagy tapasztalattal, aki nemcsak terveiben alkotta meg műveit, hanem saját vállalkozásában kivitelezéssel is foglalkozott, és szakmapolitikus is volt egyben. Kiváló emberismerő, kitűnő előadó, meggyőző erővel érvelő mérnökpolitikus is volt, aki olyan tekintélyt és elismerést vívott ki nemcsak saját magának, hanem az egész mérnöktársadalomnak, amelynek eléréséért elődei évtizedeken át hiába küszködtek.
Visszatérve a századfordulóra és a mérnöki tudományos eredmények hazai elismertetésére, a hazai műszaki doktori oklevelek megszerzéséhez először is meg kellett teremteni az intézményi és a jogszabályi kereteket. 1901. március 22-én Ferenc József uralkodó ruházta fel a magyar királyi József Műegyetemet (a jelenlegi BME jogelődjét) a doktorrá avatás jogával.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1901. évi 31.649 számú rendelete alapján, a Műegyetemen kidolgozták a „Szabályzat a műszaki doktori cím megszerzéséről” című dokumentumot, melyet a király 1901. április 28-án jóváhagyott. Ennek 1. §-a szerint „A m. kir. József Műegyetemen az építész, gépészmérnöki, mérnöki és vegyészi szakosztályokban előadott műszaki tudománykörök szerint oly végzett hallgatókat, akik a m. kir. József Műegyetemtől oklevelet kaptak, szigorú vizsgálat alapján műszaki doktorrá képesít”. A korabeli rendelkezés tartalmazta a szigorlatok tárgyait és az értekezés követelményeit, valamint intézkedett a tiszteletbeli műszaki doktori cím adományozásának és a külföldi műszaki doktori oklevelek honosításának feltételeiről is.

 

Az első, 1902. január 16-án felavatott műszaki doktor Zielinski Szilárd professzor lett. Egyetemi doktori értekezésének tárgya Budapest forgalmi viszonyainak rendezése és a központi fővasút terve volt, amelyet Hajós György: Zielinski Szilárd címet viselő kiváló könyve részletesen ismertet.

Legvégül, tanulságul közreadom az első magyar műszaki doktori fogadalom szövegét, melyet kiváló eredménnyel letett szigorlatai után írt alá az út- és vasútépítéstan egyetemi tanára:

„Én … ünnepélyesen ígérem és becsületemre fogadom, hogy a magyar királyi József Műegyetem iránt, mely engem a műszaki doktori címmel fölruház, mindenkor illő tisztelettel viselkedem; teljes erőmből azon leszek, hogy a műszaki tudományok műveléséhez szükséges alapvető tudományokat, tehetségem- és körülményeimhez képest előbbre vigyem, műszaki ismereteimet csak a közjó előmozdítására használjam és minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy hazám jó hírnevének öregbítéséhez hozzájáruljak.”

Sipos László József villamosmérnök, minőségügyi szakmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara Történeti (Bizottság) Munkacsoport tagja